Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 11. szám - Virág Zoltán: A béklyók szorítása és lerázása: belefeledkezés és átlényegítés (Torma Éva művészetéről)
80 metodikáját, illeszkedés-poétikáját ezúttal a kavicsokra, a kövekre, a szikladarabokra hangolták át. A repedések, a törések, az élek és a hézagok egybeigazítását felváltotta tehát a kőnek a kőhöz, a testnek a testhez idomulása. Ebben a paradigmában a terhek viselésének kényszerűsége, a mázsás súlyokkal küszködés elkerülhetetlensége értelmeződik visszatérően. A pőre test egyetlen fedezéke a bőrbevonata, ám az évakosztümös önszínrevitel, a világ gyöngéd közönyével dacoló komplett megmutatkozás nem harsány kitárulkozás. A vízparti köveken lépdelő és térdeplő, magát kőmasszívumokkal felmálházó művész frontális és oldalirányú képsorozata a kimerülés és a kimerítés aktusa is egyben. A videóetűd kockáin dolgos kezek (kizárólag a szorgosan igyekvő alkarokat, méricskélő ujjakat és tenyereket látni) emelnek rakatot az arccal a homokpad fövenyén fekvő médiumuk fölé. Szinte a reneszánszkori dalmát építőmesterek és kőfaragók precizitásával válogatnak, a testkontúrokat, a porcikákat centiméterről centiméterre letapogatva. Kis öbölbeli emelvényük elkészültével, távozóban még néhány aprítékkal hintik be eltüntetett alkotótársukat. A kőszarkofág, a kőbunker pulzáló mozgásban marad, azonban az alája rejtett-temetett intim szférájával, bensője titkos zónáival már lehetetlen kontaktusba lépni. A lélegzés ritmusa csendben hozzásimul az Adria morajához; a tájba szervesült kompozíció az éggel és a földdel érintkezvén, a tengerrel összeölelkezve teremti meg a dolgok, a jelenségek hibátlan egyensúlyát. A cím felhívó kinyilatkoztatása nem pusztán a védelmező késztetésekre, az oltalmazottság vágyára utal, hanem a fantáziadús egybeterelés hozadékainak szüntelen finomíthatóságára is. Az egy évvel későbbi térinstallációk kész termékekből, jelesül hátrahagyott, lekopaszodott temetői koszorúk favázából keletkeztek. Torma Éva a víztükröt talapzatként, kanavászként, vetítővászonként, monitorként használva állított búcsúemléket a hullámsírba veszett menekülteknek. A Biankó koszorúlapok a Földközi-tenger partján és az Ima címeket viselő munkák az áldozathibáztatás nemzetközi gyakorlatától viszolygás artisztikus manifesztumai. A mindent fölszippantó, bekebelező tenger lebírhatatlansága, örökérvényű mivolta előtt tisztelegve, s az elhunytak növekvő tömege miatti kétségbeesést prezentálva fogalmazzák meg a legmélyebb emberi részvétet és együttérzést. A fotótechnikai eljárások közti kalandozás meghatározó alkalmát és kezdőlökéseit az 1999-es müncheni kinttartózkodás jelentette. A mélységélesség elállításával és a fókusztávolság variálásával végbevitt próbálkozások a többszintű képlerakódások festményszerű nyomatkínálatát eredményezték. Homályban derengő alakzatok, koszlepte és rozsdaette fémipari hulladékok, amortizálódott eszközök kistotáljaiét, szanaszét heverő haszontalan tartozékok, kátrányos és olajos folyadékszennyeződések atmoszféráiét. A gyergyói Szárhegy domborzati díszleteit a dupla exponálással befogó, a véletlenekre bízott megkétszerezéssel leképező filmhasználata a rétegrendi különlegesség palimpszesztikus konfigurációival kecsegtetett 2017-ben. A 2018-as szegedi művésztelepen felszaporodott poharak megfejtésre szánt kávéüledék-fotóiból pedig a Jóslatok zaccból kollekciója nőtt ki, amelynek elsőrendű tételei Manipulált jövő megnevezéssel születtek újjá hol pontosan követett, hol kitalált szimbolikájú akvarellekként, a hét napjait számszerűsítő aprólékos bontásban. A zaccülepedés szemcseábrázolatainak hipnotikus vonzását, rituális töltésük kiaknázását egy valaha minden utat magához vezető metropolisz historikus ideáltípusának megragadása követte 2019 nyarán. Torma Éva a művész-turista pozíciójának elfoglalásával és a multiexpozíciós festőiség megelőzőekben kidolgozott irányelveihez hűen sűrítette plánokba az örök város mitikusságát, démonikusságát, azaz a rómaiság esszenciáját. Vizuális fricskáinak lényege: éppen a látványarchiváló kíváncsiskodás álbravúrjait, az élményszomjas gépkattintgatás és az apparátusokkal hivalkodás modorosságait imitálva megnehezíteni, hogy szimpla dokumentumokként tekintsenek a fotográfiáira. Az emlékezetszintek felcserélődésének, a korok összecsúszásának kaleidoszkópját csodálhatjuk:
