Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 11. szám - Kovács Lajos: Ha az Istent megtaláljuk…; Első borom; Eladhatatlanul; Központ(oz)atlan; Versek pinceajtókra-ablakra (versek); Átizzadt nagymama-ingek; Egymesében három
66 3. mese KisBence négysarkú kristálygömbjéről Nagy gondban voltak a harmadik királyfia, KisBence öreg tanítói, a két BölcsekKöve. – Mi lesz, ha nem sikerül? – kérdezte némán a tekintetük. – Az apja is sikerült, az is a legkisebb győztes volt – feleltek egymásnak bölcs pislogásokkal a királynevelő otthonban. – Ezek az idősebbek mind elgyámoltalankodják a sorsukat! Így kell ennek lennie – nyugtatgatták magukat annál is bölcsebben. – De ha mégsem… mehetünk nyugdíjba, vagy Felisútleisútországba, ekkora szégyenvallást túl nem él már két ilyen országútöreg ember! – jajongtak máskor megszégyenülve. Sokat gondoltak öregkirály NagyKirályra, és mindig arra a megállapításra jutottak, hogy éppen ilyen talpraesett kiskirály volt annak idején, akár ez a KisBence fia! Ha pont úgy sikerülne neki is a talpára esnie! Ha éppen úgy megtanulná a mindenhájjal megkentséget, a nagyfondort, de akár még a magakelletést is! Ezért lett ilyen NagyKirály öregkirály az apja is, mielőtt még öreg NagyKirály öregkirály lenne belőle! Haj, nehéz sors győztes királyfit nevelni! Meg is roppant volna a két BölcsekKöve dereka, ha nincs ez a derekas, negyvenen is éppen csak innen öregkirályné a biztató mosolygásával. De gyakran megérkezett a királynevelő otthonba a terüljasztalka köré ülni, s mindjárt elfelejtették a félelmeiket a BölcsekKövei. Meséltek mindenféléket erről a talpraesett KisBencéről, a bizakodók reménységéről a reménykedők bizakodásával. – Bizony csak repül-utazik-száguldozik a képzelet szárnyán Hencidától Boncidáig a mi KisBencénk! – vágtak egymás szavába a hencegő vének. – Pedig látszólag csak üldögél a négysarkú kristálygömbje előtt, és varázsol a fürge ujjaival maga körül – titokzatoskodtak titokzatosan. – Tegnap a szomszéd király fiával együtt szörföltek az Óperenciás-tengeren – ámuldoztak együtt alig negyvenen innen öregkirálynéval. – Ma meg az Üveghegyen túli királykisasszonynak tette a szépet a huncut, ahol a kurtafarkú malac túr – pironkodtak BölcsekKövei. – De ki adott alája ilyen gondolatnál sebesebb lovat? – furdalta a lelkiismeret a szigorkodó főfőigazgatót. – Csak tudnám, miért tanítottad ilyen korán a hétmérföldes csizmában nagylábon élni – vádaskodott a mesterkedő tanítómester. – Hát bizony elérkezett az ő Ideje is – dermesztette kővé két BölcsekKövét a hírrel alig negyvenen innen öregkirályné. A két BölcsekKöve előtt elborult a világ. Hajde NagyKirály öregkirály félelmes híre beárnyékolta minden gondolatukat. Hetedhéthatáron csak a NagyKirály hírét terjesztették a terjesztők. Lett is ebből gondja-baja, bajvívása, sok rosszkedve, nem csoda, hogy ijedeztek-riadoztak-rettegőztek tőle még a mindent megszabó tanácsadói is. De az is igaz, hogy Héthatárban-Hétországban minden kiskirály NagyKirály szeretett volna lenni, ez vitte folyton a harc mezejére, a csaták síkjára, ütközetek szorosaiba a NagyKirály öregkirályt ötvenen nem messze innen. Egyszerre aztán behuppant a királynevelő otthonba kéretlenül-hívatlanul-bejelentés nélkül NagyKirály. Csapzott volt a halántéka, barázdált a homloka, karikás a szeme alja. De leginkább az volt feltűnő, hogy se sziréna, se mindent megszabók. Helyette csak a panaszos jajongás, jajongó panasz: – Becsapnak, megrabolnak, elárulnak! Elhordják a váramat! Eladják a földet a talpam alól. Kótyavetye lesz a fogamhoz vert garas… És utánuk se tudok nézni, szemmel sem tudom tartani őket, a veséjükbe se tudok látni… – Egyet se búsuljon, királyapám – állt akkor KisBence királyfi az alig NagyKirály elé. – Itt az Idő, hogy ellássuk Héthatár meg Hetedhétország trónbitorlóinak, de még a mindent megszabó tanácsadóidnak is a baját!
