Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 11. szám - Kovács Lajos: Ha az Istent megtaláljuk…; Első borom; Eladhatatlanul; Központ(oz)atlan; Versek pinceajtókra-ablakra (versek); Átizzadt nagymama-ingek; Egymesében három
62 Ha elment, hát elment az öregkirály, hogy öreg öregkorára nagyobb legyen a fele királysága. Úgy emlékezett, hogy ő sem született mindjárt öregkirálynak, és most is azon fárad mindennap, hogy öreg öregkirály kora előtt NagyKirály legyen ellenség, barát, de még a közömbös hegyiremete szemében is! Miközben ilyen fontos dolgokon járt útközben az esze, öregkirályné titokban belopózott a királynevelő otthonba, mosolygó almát, cukros fánkot, diós pitét roskasztott a terüljasztalkára az ő bizonyára éhes, édesszájú fiacskái számára. Ilyenkor nem szigorkodott, nem mesterkedett a két BölcsekKöve tanító sem, mert a szigort elmúlatta a szájbarepülő sültgalambbal, a mesterkedést eloszlatta hamubasült tepertőspogácsával a kedves és inkább harminc mint negyvenéves öregkirályné. Szerette az elnézésükért a BölcsekKöveit, és mikor búcsúzkodott, mindig azt mondta: – Csak úgy, mint az öregkirályt fiatal korában! – amiből mindenki érthette, hogy a két BölcsekKöve nevelt öregkirályt a NagyKirálynak készülő férjeurából is. Szerette őket, nem is hagyta volna soha nyugdíjazni, elszomorodni, elfonnyadni egyiket sem, hiába voltak öregek, mint az országút. – Ti csak növeljétek, neveljétek a fiúkban az Időt! – ezt is mondta mindig az alig harmincnál több öregkirályné – és csöndes ráncokat, szarkalábakat gyűjtögetett a csillogó szemei köré. Az elfoglalt öregkirály ilyesmiket sosem vett észre otthon. Ő csak az erőre, az izomra, a csont keménységére figyelt oda. Ez tehette csak NagyKirállyá. És egyszer aztán ki is mondta öregkirályné: – Itt az Idő! Kummogtak, ümmögtek , hümmögtek a BölcsekKövei, mert az öregkirály éppen új várat erődített, erődöt váratott, s csak egy percre volt ideje beugrani a királyneveldébe. – Milyen próbák? – hadarta sietősen, míg a teraszról szemügyre vette a fiúk vívódását a tornacsarnokban. A két BölcsekKöve most nem hallgathatta el bölcsen a halogatást. Hát belevágtak egymás szavába: – A nagy királyválasztó, nemzetek közötti három-hétpróba versenyre gondoltuk a mi NagyobbPéterünket benevezni, erejét megméretni, életre-halálra bajvívásra elküldeni. Öregkirálynak megtetszett, amit összehordtak. – Lesz baj? Vívás? Életre-halálra? – dörögte a csarnok visszhangja a királyi hercehurcát. – Az kell a fiatal izmoknak, izmos erőknek, erős csontoknak! – veregette meg a roskadozó két BölcsekKöve vállát elégedetten. – A koronázásán ott leszek az új királynak, megígérem – sietett a kiskirályválasztó ünnep idejét is maga kijelölni az öregkirály. – Mikor is lesz az a bajvívás? – Nyár eleje után, vége előtt – vágtak most is egymás szavába a hallgatag öregek, az öregkirály pedig csak intett, hogy jól van, vívják azt a bajt minél előbb, aztán majd illendően megjutalmazza ő a győztest, de az NagyobbPéter legyen ám, vén csontok! Az a három-hétpróba pedig elkövetkezett hamarosabban a kívánatosnál. Ott volt mindenki a két BölcsekKöve meg a másik két testvér körül, és mindenki tördelte a kezét a nagy izgalomban NagyobbPéterért, a legelsőszülött fiúért a tengerparti nézőtéren, a stadionkaréjban, a bajnokavatásra váró alattvalók tömegében! Csak öregkirálynénak volt meg a bátorsága, ő mert a szívével együtt dobbanni NagyobbPéter szívével a pálya szélén állva, mikor a versenyre szólító bírói visszhang elnémította a közönséget. Hogy ezt a napot hogyan fogják elmesélni elfoglalt öregkirálynak két várfalemelés szünetében, azt itt senki kérdezni-mondani-elképzelni sem merte volna. Csak mikor már ott álltak a székében terpeszkedő, terpeszben székelő öregkirály előtt a díjátadó ünnepségen, akkor jött meg mindenki szava-lélegzete-bátorsága, hogy a többiek előtt ő kiabálja-hadarja-örvendezze el: NagyobbPéter kiskirály dicsőségesen fenséges, fenségesen dicsőséges győzedelmet-elsőséget-bajnokságot szerzett három-hétpróbában! Öregkirály kicsit értetlenkedett, kicsit elkámpicsorodott, kicsit meg is zavarodott.
