Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 11. szám - Zelei Miklós: Gyilkos idők (Epikus improvizáció, II. rész)
36 A jelenkor. Amikor bátornak kellett volna lennem. Az Adidas-kultúra idején. Adolf Visszarionovics Codreanu uralkodásának korszakában. Véghezvinni a bűncselekményt: segítséget adni öngyilkosság elkövetéséhez. Bukaresti barátom öngyilkosságához. Rabtársak lehettünk volna, ha idősebb vagyok. Életpályamodell egy fél kontinensnek. A gondolkodás koordináta-rendszerének legfontosabb pontja. Rabnak lenni. Valahol. Mi miatt? A félelem pillére a kérdés. Két lágert túlél a II. világháború idején. Az egyiket a kommunisták részére tartják fenn Târgu Jiuban. Nem így írják a város nevét akkor. London! London! Hányszor változott az utóbbi pár száz esztendőben a neved helyesírása? A másik lágert a fasisztáknak tartják fenn Donyeckben, amit talán Sztalinónak neveznek akkor. A két láger mindenét tönkreteszi, ami az emberen belül van. Kivéve az elméjét, a lelkét, a szívét. – Szerezz nekem egy sült kacsát – mondja, amikor a kórházban meglátogatom. – Megeszem, utoljára jól érzem magam, és végre meghalok. Már mindenütt kilóg belőlem valamilyen vezeték. Szerzel egy sült kacsát, vége. Megszököm. Már szinte semmit nem ehetek. Annyira szigorú a diéta. Csak valami sótlan, fűszer nélküli pépet. Szerezz egy sült kacsát. Mindent lehet kapni feketén. Nem tud kijárni már. Szerezne magának. A rendelkezésére álló halál életlehetőségével él. Éjjel. Amikor nem figyelnek rá. Kitépi a karjába rögzített kanült. Elvérzik hajnalra. A kiugrás. Itt van honnan. Sikeres. Jók a statisztikák, magas a halálszínvonal. Mátyás király szülőházától néhány kilométerre légvonalban. Karácsony után, szilveszter előtt. Mi váltja ki? Soha nem lehet tudni. Egy életen át készülök az öngyilkosságra. Hogy megfogalmazzak, kimondjak valamit. De csak sodródom. Századik születésnapomon az önkormányzat is felköszönt. Ágyban, párnák közt, szeretteim körében, szép lassan lényegtelenülök el. Mint egy biciklikerék, amikor észrevétlen, hangtalan kilapul belőle a fesz. Platty. Mögöttem egy csomó elszalasztott lehetőség. Kit is temetünk? Vagy kórházi paraván mögött. Ágytálon. Távozik belőlem a lelkem. Teljes érdektelenségben. Magamra maradva életem legnagyobb eseményével. A lázgörbéből csak a görbe marad. Irattár. Jó lesz vigyázni. Itt fekszem hülyén. Magamat se nyírtam ki. Előtte azokat se, akiket ki akarok nyírni. Mind élünk. Közepesnél gyatrább színvonalon. Összerándul a kezem. Imádkozom. Uram, szabadíts meg gyilkos vágyaimtól. A gyűlölettől. Szívemben kitörő izzó lávájától. Ami bennem mindent föléget. Segíts, hogy elengedjem az adósaimat. Szabadíts meg a gondolatoktól, amelyek azt sugallják, hogy ítélkezzem. Hogy az ítéletet végrehajthatom. Amíg mondom az imát, azalatt elmúlik a gyilkos szándék. De nem gyógyulok meg. Kezdődik tíz perc múlva. Évekig pihen. És egy reggel erre ébredek. Szorítom a semmi fegyverét. Görcsben a kezem. Mi a különbség az öngyilkossági és a gyilkossági vágy között? Én is meghalok az áldozatommal. Akkor is, ha ő túléli. Ha hozzá se érek. Akkor is.