Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 11. szám - Zelei Miklós: Gyilkos idők (Epikus improvizáció, II. rész)
31 urát szereti, libacombot süt neki! Újrameszelik a falakat. Rend van. Bánfi Matyi is már lemosva, fölöltöztetve, koporsóban. A kapitány nézi a hullát. Neki is egy rakás pénzzel adósa. Elhegedülte azt már szent Dávid! Szemlélgeti Bánfi Matyi önszétlőtte, nagy fejét és megszólal: – A halál oka agyvérzés. Temetés holnap reggel. A koporsót szögezzék le. A Bánfit most már nem láthatja senki. Maga itt marad – mutat az egyik legényére. – Őrzi a koporsót. Nehogy nekem aztán mégis kinyissák. Bánfiné! Most jöjjön elő. Az asszony zokogva kijön a tisztaszobából. – Akkor őszinte részvétem, Bánfiné. Hol lesz a ravatal? – Itt. A tisztaszobában. – Az altiszt elvtársak segítenek fölépíteni. Ármány őrmester elvtárs a parancsnok. Érti, Bánfiné? – Értettem! – tiszteleg Ármány rendőr. – Igen – mondja Bánfiné. – Akkor jó. Kell is értenie mindent, amit mondok. Akkor nem lesz semmi baj. Érti? – Értem. – De úgy érti, ahogy én értem? – Úgy értem. – Akkor értjük. Micsoda szégyen öngyilkosságot elkövetni. Szegény ura agyvérzésben halt meg. Tudja, Bánfiné? – Igen. – Ilyen fiatalon, milyen váratlanul vitte el a betegség. Megdöbbentő. Így lesz jó ez a családjuknak is, Bánfiné. De a legjobb, ha nem beszél. Sírjon, ha kérdezik. Fegyvert, lőszert viszem. A tokot! Még sokáig nincsenek szóvivők. Akik hivatásrendileg tudják a nyilvánosságot elhárítani. A temetetlen holtak és eltemetett élők országának népe önmagán kísérletezi ki, miképpen kerülje meg a lényeget, hogy az ingadozó öngyilkosjelölteket megkezdett útjukon így is továbbsegítse a befejezéshez. Tragikus hirtelenség. Ha felnőtt öli meg önmagát. Tizenöt évesen lett angyalka gyönyörű gyermekem. Ha kamasz fiú, leány. Ma már viszont öngyi. Becézgetik. A drága puska elhagyja a helyszínt. Temetés másnap reggel. A Malinovszkij saját halottja. A tánczenekar feketébe öltözik. * Sok agyvérzés lesz még. Bánfi Mátyás temetéséről hazafelé mindenki, akinek van egy kis esze, ezt gondolja. Kacsala Mari búcsúlevele ki van ragasztva a hirdetőtáblára, olyan magasra, hogy letépni ne lehessen. De hogy tették föl? Mire létrát hoznak, mindenki elolvassa: Nem csinálom tovább. Vége!!! Kuglit sajnálom itt hagyni, nem titeket. Ne tűrjék, hogy síromon pusztuljon el!!! Mert amikor ezt olvassák, én már nem vagyok. Dili Janika vegye magához Kuglit!!! Neki sok állata van, nála jó helye lesz a kiskutyámnak a Délceg, a Szilánk és a Báró között. Nekem lett volna olyan jó helyem köztetek. Fekete tintával áthúzott, olvashatatlan sorok. Akkor én is szakítok az egész
