Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 11. szám - Zelei Miklós: Gyilkos idők (Epikus improvizáció, II. rész)
16 lyik sokat jelent, sokat kap. Pénz, pénz, pénz. Megnézik a fiúk, hogy melyikük, milyen szagos vizet használ. A legszegényebbek mosdószappan-darabkát áztatnak, s öntik a fehéres vizet a tavaly is már tavalyról megőrzött, kopott aranykupakú fiolába. – Teneked meg milyen a kölnid? A sötétkék rövid nadrágú, fehér inges fiú félve mutatja az üveget. – Semilyen. Szagos szappanybú csinátad! Kívűrrű látszik! – Lecsavarják a kisüveg kupakját és kilocsolják, ami benne van. – Nesze! Eridhetsz hazafele. Nem osztanak minden háznál pénzt. Van, ahol hüvelyk- és mutatóujjuk közé fogva, piros tojást adnak át a lányok, csinos főhajtás kíséretében. A fiúk a délelőtt közepére telieszik, teleisszák magukat. Nem kell a piros tojás. A legértékesebb a legértéktelenebb. Dobálási verseny folyik a házak falánál, melyik tojás törik szét jobban, és hagy nagyobb piros foltot a fehérre meszelt falakon. A húsvéthétfői munkásvonat különlegessége, hogy mindenki sokkal jobban be van rúgva, mint a vasárnapi munkásvonatokon. A lábukon alig álló legényeknek, férfiaknak hatvan másodpercük van, hogy fölférjenek. Megrohamozzák a vonatot, a tettrekészek az ablakon dobják be a csomagjukat és másznak utána. Lapjával állnak a folyosókon, a peronokon. Van, aki úgy dőlne el részegségében, mint a vonalzó, ha nem tartanák a többiek. A vécéajtókat is kinyitják, oda is befér vagy három ember. Akire az evés-ivás, berúgás után rájön, közelharcot vív, hogy magára csukhassa a vonatvécé ajtaját. A sok küzdés meghozza gyümölcseit. Már az út első szakaszában annyi anyag, pisa, szar, fos, turha és okádék termelődik a vécécsésze mellé, hogy már senkinek sincs kedve oda beállni. Most már szabadon használható a vécé. Ordítások hallatszanak minden irányból: – Ne üjjön a bőröndömre! – Akkó vigye innen. Az otthon szaga dől a szájakból, a böfögésekből, a munka frontjára induláshoz újra előhalászott katonaládákból, vulkánfíber kofferokból, hátizsákokból, vászonnal bevarrt tetejű vesszőkosarakból. És elegyedik a vécékből áradó szagokkal. Akik otthon maradnak, éhbérért dolgoznak. A munkaegység olyan alacsony, hogy nem lehet belőle megélni. Alighogy eltűnik a munkásvonat az erdősáv mögött, Hupuczy Laci üvöltve szalad ki az iskolaudvar végében álló gyakorlati terem épülete mögül. De üvölteni se tud rendesen. Hányni megy hátra, a gyakorlati mögé, de sokkal nagyobbat rándul a gyomra, mint szokott ilyenkor. Karcsi legény lóg a cseresznyefa virágzó ágai között. Szájából kint a nyelve. Nadrágja szárából ürülék távozik megfontolt cseppekben. Szeme nyitva. Nézi a tavaszt. Hupuczy Laci nem képes elüvölteni a látványt. Ahogy kinyitja a száját, szinte színtiszta alkohol spriccel belőle, tagolatlan hangok kíséretében. Mutogat hátrafelé, és szalad előre. Hiába őrködik Mukis százados a fehér gumicsizmában a kék lavór mellett, és parancsol rá befelé, kifelé mindenkire, hogy kezét-lábát, biciklikerekét a fertőtlenítő lében megmossa, a száj- és körömfájás bent van a településen egy hajnalon. Kinyílt hólyagok a jószág elkékült szájában, a disznók patáján. Döglik az állat. Rétegenként szórnak oltatlan meszet a dögkútba. Benne van Viola is.
