Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 11. szám - Vörös István: Nem azt mondom; Capri márciusban; Önarckép 1984-ből; Emlékeztető (versek)
6 Irodalom, mások története és más efféle tarka rémmese elmállik a tudatban, ez a végzete. Miért felejtem el a fontos arcokat, közben szobrot emel magának néhány olyan pillanat, melyről nem gondoltam soha, hogy megmarad. Életünk nagyja úgy tűnik tova, semmi nyom nem lesz majd utána, nem vár ránk, belép egyből a halálba, ami volt, hogy nincs, sose bánja. Vagy panaszát felírni nincs hova? Most itt a mód, beszéljetek, ti, elfelejtett emberek, ti, katonák Nagy Sándor seregében, ti, londoni kis koldusok, kiknek Shakespeare pennyt dobott, és viccesen a Hamlet premierjére meghívott. De úgy lett, nem mentetek, mért is mentetek volna, hisz mindenkinek más a dolga. Van, aki a gyors feledésre gyúr, míg más népszerű városszerte, elvárja, hogy megünnepelje a nép. Mégis rögtön a feledésbe hull. Gyertek, ti, elhurcolt rabok, kiket a kereskedő a tengerbe dobott, el ne kapják a tiltott áruval, nem emlékezik rátok már a hal, ki elsőként húsotokba kapott. Gyertek, ti, lemészárolt csecsemők, ti, megölt állatok, nem gondol vissza véretekre már a föld, mi mindent felszívott! Gyökerek hordtak szét és rejtett áramok, csak felejtés a lét,
