Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 9. szám - Bertha Zoltán: Tanító és intő költői sorstörténelem (Kovács István: Shakespeare a Corvin közben)
123 a teremtést állítja szembe” – állapítja meg Vasy Géza, s Ekler Andrea, hogy ebben a költészetben „a történelem által meghatározott ember, az ember által alakított véres történelem, egyéni és közösségi sors összefonódása látomásossággal, szólás és cselekvés belső kényszerével, az igazság keresésének igényével párosul.” Nagy Gáspár szavaival: a kérlelhetetlenül tiszta eszmeiségű „filmes vágások” és „nagy ívű létmetaforák” költője igaz „krónikásául szegődött múltnak és jelennek, mert feljegyez, és nem akar felejteni” . Az Elérhetetlen föld (1969) – a Kilencek költőcsoport fél évszázada megjelent legendás antológiája – markáns írástudói karaktereket vonultatott fel. A címadó vers szerzője, Oláh János lakonikus-racionálisan kifejeződő, konkrét-elvonatkoztató látásmódjához, a „történelemszünet” fojtogató közérzetéről valló Rózsa Endre intellektualizmusához, Utassy József sziporkázó imagista enthuziazmusához, Kiss Benedek érzelemtelítetten ötletes, mágikus dalpoéziséhez, Péntek Imre groteszk, abszurd villódzású nyelvbravúrjaihoz, Mezey Katalin profanitást és szakralitást ötvöző stílusához, Konczek József neoavantgárd, újexpresszionisztikus hangütéseihez, Győri László játékosan fantáziamozgósító versmodorához képest is: Kovács István sajátos – találón és talányosan képzettömörítő – versvilága szuverén utakon-módokon ugyancsak a legjelesebb kortárs irodalmi teljesítmények közé emelkedett. Amit bízvást tanulhatunk belőle: mint eddig, ma sem lehetünk meg ilyenféle katartikus művészi igazságbeszéd, intő sorsbeszéd, figyelmeztető és vigasztaló bölcsességbeszéd nélkül. ( Magyar Napló Kiadó, 2018 )
