Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 9. szám - „Vannak vidékek legbelül” (Némethi András professzorral Staar Gyula beszélget)
87 Amikor az ember fiatal, azt hiszi, hegyeket tud mozgatni. Ez jó, szeretem az ilyen hozzáállást. Idővel azonban eljön a pillanat, amikor el kell fogadnunk a korlátainkat, a végességünket. Alázatosan. A matematika egyenes beszédre tanít, itt nem lehet hazudozni, csűrni-csavarni a dolgokat. A matematikai küzdőpályán csak igazmondással érvényesülhet az ember. – Ugye, nem csak a matematikus szemével látod a világot? – Persze, igyekszem más szemmel is nézni. Az természetes, hogy a fizikus szemével is vizsgálom, mert a geometria, a szingularitások, a végtelen az ő kutatásaikban is előjön. S bár én másként kezelem, matematikai fogalomként dolgozom a végtelennel, de azt is nagyon át tudom élni, ahogyan József Attila érezte a végtelent. – Ma már Budapesten dolgozol, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetben, részmunkaidős egyetemi tanárként pedig az Eötvös Loránd Tudományegyetem Geometria Tanszékén. Ki hívott haza Amerikából? – Feleségemmel eldöntöttük, hogy haza akarunk költözni. Nézelődtem, hogy hová. Az algebrista Márki Lászlót már korábban ismertem. Ő nagyszerű ember. Vele beszélgettem először erről a lehetőségről. Nem itt nőttem fel, de néhány matematikust azért jól ismertem: Katona Gyula volt akkor a kutatóintézet igazgatója, Pálfy P éter Pál az igazgatóhelyettes. A fiatal Böröczky Károllyal is jól ismertük egymást. Recski András is bátorított, aki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen volt tanszékvezető egyetemi tanár. Végül a matematikai kutatóintézetben kaptam állást. Meg is mondták, azt remélik, velem a geometria új ága erősödhet az intézetben. – Mert az algebrai geometria Magyarországon kissé hiánycikk volt. – Igen, de jó topológusok vannak, elég itt Stipsicz Andrást és Szűcs Andrást említenem. – Jól döntöttél? Jól döntöttetek a feleségeddel, amikor 2004-ben hazajöttetek Amerikából? – Jól érzem itt magam, hálás vagyok az intézetnek. Igaz, Budapest kicsit nagy város nekem, de vég ül is itt vagyok Magyarországon ! Feleségemmel és három fiammal Európa e sarkában próbáljuk megtalálni az életünket. – A megérdemelt elismerések is jöttek: 2007-ben Rényi-díjat, 2010-ben Akadémiai Díjat kaptál, 2017-ben pedig Széchenyi-díjat. Most egy jellemzést olvasok fel neked, nem lesz nehéz kitalálnod, hogy kiről szól: „Nemcsak mint tudóst, hanem mint embert is nagyra értékeljük. Megemlíteném két cselekedetét. Már megalakulása óta egyik fő támogatója volt a segesvári Gaudeamus Alapítványnak. Akkoriban éppen az Egyesült Államokban volt egyetemi tanár, és nemcsak saját, hanem az általa megszólított személyek és intézmények adományaival is óriási segítséget jelentett számunkra. Amikor 2017-ben megkapta a Széchenyi-díjat, azonnal hárommillió forintot utalt át az alapítvány bankszámlájára.” Tovább nem olvasom, az már túl személyes lenne. Rövid a kérdés: miért? – Mert ott nőttem fel. Ismerem, milyen körülmények között működnek az erdélyi iskolák, mekkora erőfeszítéseket tesznek a fennmaradásukért. Mi pedig akkor a gazdag Amerikában éltünk. Természetes, hogy igyekeztünk az otthoniakon segíteni. Feleségem, Krisztina is nagyon mellettem áll, támogat ebben. Ha nem próbáltu nk volna segíteni, akkor kellene most azt kérdezned: miért nem?
