Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 9. szám - Fried István: „az idő mint egy szonett ideje” (Töredékek néhány Tandori-szonettről)
31 vése az olvasás, a lapozgatás, időnként föltekintés az olvasottakból, ugyanakkor a buszokra veti pillantását, melyek tovatűnnek anélkül, hogy nyomot hagynának. Figyelmének nem kevésbé tárgyai: a sorok, melyek között tűnik föl; a második kvartettben ekképpen, „Sorra jönnek / a buszok, olvasok, újságot, könyvet, / melyek mind szonettformák.” A befejezés: „Így ülök egy padon, / buszokat figyelek, sorokat itt, most.” (Kiemelés tőlem, F. I.) Az ismétlés valójában kiemelés, mely a vers beszélőjének gesztusa. Az első esetben a „sorra” nagy valószínűséggel az egymás utánnal volna helyettesíthető. A második esetben írásjel választja el a megelőző, következő szótól, eképpen kétfelé vonatkozhat, de önmagában is értelmezésre vár, a buszok sora meg az olvasmányok sorai össze / egymásba-játszhatnak. A buszok sorra jönnek, az olvasmányok (csak az olvasmányok?) viszont „szonettformák”, miért ne ezek sorai zárnák „itt, most” a verset? Még egyszer: a padon ülő olvas, figyel, miközben szonettformájúvá látja (?), gondolja (?), képzeli el (?), ami körülötte zajlik, s amit olvasmánnyal tart egyensúlyban. Felvethető, nem szükséges túlbonyolítani azt, ami „filológiailag” ennél egyszerűbben magyarázható. A már idézett prózai (önéletrajzi?) alkotás, a Helyből távol ban először ezt olvashatjuk: „Hazaért a feleségem, ma nem mentem le elé, nem vártam a padnál” , néhány lappal utóbb: „ha a másik híd felé megyek, a feleségem elé, jó , amikor végre jön legalább” . 18 Aligha vitatható: a vers és a prózai mű szövegei között összefüggést jelezhetünk. Egy kritikai kiadás jegyzetapparátusában ilyen – kölcsönös – utalásoknak helyük van. Ám egy tágabb perspektívából történő értelmezés akár lemondhat egyik vagy másik szöveg idézéséről, még akkor is, ha az önéletrajziság lírai újragondolásának, átírásának nyomába ered. Nem tagadva a kétféle szöveg egyfelé irányulását, inkább egy magatartás (és általában: egy tartás) városi környezetben kialakult alakzata igényelhet behatóbb elemzést, ti. a „várakozó” alakja ilyenféleképpen a nagyvárosi jelenések közé lép, mint ellentéte annak, aki a XIX. századi, klasszikus modern szereplőként már jelzi, hogy az eddigiektől eltérő figurák népesítik be a nagyvárosi utakat. A XIX. század második felében tűnik föl a flâneur 19 , a kószáló, cél nélkül bolyongó alakja a modernné fejlődő metropolisban, ez a sokak által labirintusként látott-felfogott vil á ggal ismerkedő individuum, aki az „új borzongások” költészeti terére érkezett, és egy új életformáról is hírt ad. (Tandori sétáló figurája talán ideérthető.) A városnak ez igen kevéssé céltudatos „bejárása”, felfedezése konfrontálódik a modernséggel, amely itt és alig követhetően formálja át a környezetet: szembesülés ez a városrendezések következtében átváltozott várossal, amelynek civilizációs modernsége áthatja a létezés egészét. Vele szemben a meghitt-idillikus „vidék” már nem rendelkezik olyan csáberővel, amely e kószáló számára kívánatossá tenné az oda visszavonulást. Ezzel párhuzamosan a kor költészete másutt, nem a hagyományos módon alakítja ki a maga költőiségét, kevesebb teret hagyva a XIX. században még több helyütt állásait tartó romantikának, amelyet mind a naturalizmus, mind a szecesszió egyes alkotói a maguk céljaira használnak fel. A kószáló nem a Bibliából vagy a mitológiából lép ki, nem az örökös bolyongásra ítélt Ahasvérussal vagy a wagneri Hollandival rokon. Rítusai ugyan neki is vannak, ennek ellenére, vagy éppen azért, nem hihet a század karriervágyat, karriert, regénybe író szerzőinek, megtestesítő regényhőseinek, és egy állandósult egzisztencia megrögzítésének „élménye” sem érinti meg. 18 Tandori, 1986, 163. 19 Walter Benjamin, Gesammelte SchriftenV/1. Das Passagen-Werk, hg- Rolf Tiedemann. Frankfurt am Main, Suhrkamp, 1982, 524–529. Az idézetek közül igen fontosak Baudelaire Le Spleen de Paris-jának prózaversei: 548–549. a kószálót az út a tűnő időbe vezeti, ha nem is az Anyákhoz, de a múltba: 524., a kószáló Párizsé és megfordítva: 424., a kószáló Proustnál láthatóvá lesz, mint foszlik szét egy táj romantikus érzete, és egy új romantikus szemlélet keletkezik: 530., a kószáló henyélése a munkamegosztás elleni demonstráció: 538.
