Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 1. szám - A. Gergely András: AlterNatívumok (Szakralitás, mítosz, kutakodás, megértés)
111 megközelítés (teoretikus, infokommunikációs, másodelemzéses, kérdőíves, szakrális folklórkutatási és celebritásmutatói vizsgálata) mellett olyan ismertségi komponensek értékelését is átláthatóvá teszi, amilyenek a kialakult kultuszépítő gyakorlatok során a hírlapok, fotóanyagok, kitűzők, plakátok, divatlapok, elektronikus közlések, tiszteletkifejező vagy hódolati megnyilvánulások, magasztalási és sztárformálási eljárások, sikerképességi mutatók kultúrakutatási hozadékai, tömegkulturális manipulációk fogyasztói indexei. A „posztmodern kor banditáit” (pl. a ‚miskolci Bonnie and Clyde’, a ‚Whiskys rabló’) és az írástudással, tömegközlési folyamatokkal összefüggő sztárolási eljárásokkal megformált, mintegy fölemelt vagy piedesztálra állított kortársak előképében (Csaba királyfitól, Botondon át Toldiig, Hunyadiig, Petőfiig) a halhatatlan és visszatérő hőstípus mintázatait (hero patterns) kiegészíti a történészek körüljárta személyiség-életrajzokkal, ritualizációs mintázatokkal, filozofikus vagy metaetikus légkörrel, mitológiai narratívákkal (pl. Elvis Presley esetében), misztikus élmények és tragikus prezentációk példáival, rajongói érzületekkel, értékkivetítésekkel, emlékállítási szertartásokkal stb. Valamiképp izgalmasan „kortársnéprajzos” a végkicsengés az egyes szakrális miliőkre hasonlító térkiterjesztés, kvázi-vallásossági játszmák, „brikolázs”-jellegű kultuszépítés üzeneteinek körüljárásával, kellékeik lajstromával, rajongói közösségek esetében pszeudo-folklorikusan érvényesülő „posztmodern kori tudat- és viselkedésformaként” meghatározható formakészlettel. Persze, a sztárkultuszok előzményeképpen azonosítható hőskultuszok, „a történeti hős mint archetípus” vagy „mint a megrendült kulturális kánon helyreállítója” szinte hagyományépítkezésű folklorikus mederben készíti elő a személyi kultuszok talaját, melyre részint a posztmodern hivatkozási alapot nyerő történeti büszkeségek (Kossuth, Széchenyi, Nagy Imre) is akár alapot nyújthatnak, ha éppenséggel a pszichológiai és narratív történeti hivatkozások támaszkodni próbálnak. A kötet (bevezetésen túli) fejezetei a sztárokról és hősmotívumokról, jeles énekesek, sportolók és politikus sztárok favorizálásáról formált fejezetei egyenesen Orbán Viktorig ívelnek, a hősmotívumok alapsémái és „a sztárkultusz hét dimenziója” révén pedig részletező ismertetései korszakosan fontossá teszik ezt a művet. Lényegében a magyar hős- és celeb-gyártás mechanizmusainak megnevezése a kötet izgalmas vállalása, hangsúlyos tekintettel a tradícióra építő gondolkodásban és kultuszformálásban meglévő alapokra, kiemelve az írott kultúra mellett szinte egyenrangúvá nemesedő „élő kultusz”-alakok jelentőségét, ekörül a folklorisztikai hőselmélet feltárási feladatait, a kultuszok időbeli mélységeinek és a nemzeti identitáshoz kapcsolódó (ma már ismét leginkább állami celebrációra épülő), és mindezek kultikusságát elemző szempontokat, szinte a posztmodern kutató pillantása, a megfigyelői távolság fenntartása melletti részt vevő jelenlét értelmezői aspektusának megannyi dimenzióját. E rituális és gyakorlati, szakrális, és bizonyos ciklikusságot mutató cselekvéseket is rendszerbe állító szerzői vállalás fényesen és magasan kiemelkedő eredményei lényegében újdonatúj aspektusait mutatják föl a történeti és kulturális és folklorisztikai és kommunikációs univerzum köztünk jelen lévő változatának. Egy sor kortárs társadalomtudomány, társtudományok és alkalmazott kutatások egyképpen fogják meghálálni Povedák István és hallgatóinak, munkatársainak érdeklődési fókuszába került alapozó problematizálást, mely a társas tudások térbeliségében és a kollektív emlékezet idejében megjelenített vallási jellegű intézményesülésre hívja föl a figyelmet, mintegy bizonyítva, hogy olykor még szakrálisan-hivatalosan kiemelt intézmény sem kell ahhoz, hogy intézményesüljön, ami a társadalmi közfigyelem és közboldogtalanság „varázstalanításának” ellenszereként a visszavarázslás bűvöletét oldhatja meg. Már ha megoldhatja, de ennek kételyeit nem a recenzens, hanem maguk a kutatók mutatják meg e kötetben.
