Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 1. szám - A. Gergely András: AlterNatívumok (Szakralitás, mítosz, kutakodás, megértés)
106 Mindezek nemcsak direkten hithűséggel összefüggő vallási, másutt és másért etno- politikai nemzetképek (a példa kedvéért a finnugor származáselv hívei kontrasztban  állnak a sumér, szkíta, turáni, örmény, etruszk vagy hun, palóc vagy székelyföldi  hithagyományokkal), hanem lokális közfelfogások, szakrális szimbólumok, nemzeti  romantikus képzetek, és mintegy akár ezoterikus szinten is újrateremtődő kultuszformák sokszínűségét adják. Hubbes  László Attila és Povedák István múltra kérdező és új  mitologikus világképek esélyeit bevezető tanulmánya, Hoppál Mihály elmélettörténeti  vázlata, Voigt Vilmos szemiotikai optikája a mitikus paradigmák definiálásához járul  hozzá, a Kapitány házaspár hermeneutikai-szemiotikai alapvetéssel, Szabados György  az Álmos/Árpád krónikai tükrökben mutatkozó lenyomatok pontosításával, Szeverényi  Sándor a finnugor mítosz/ellenmítosz viadal alakuláshistóriájával, Povedák István  magyar populáris kultúránkban megjelenő Szent István-kép és turáni átok kategóriatanát vizsgálva, Windhager Ákos a magyar őstörténelem osztályozás-kategóriáinak  listájával és szépirodalmi példatárral, Tamás Dénes a dokumentumfilm-sorozatba  illesztett nosztalgikus Kárpát-medence tájfelfogásával,  Balázs Lajos az ázsiai hagyomány és életvitel „együttevés”-mágiától a „magyarok kenyerének” mágikus-mitikus  hatáselemzésén át vezetnek el a múltbéli, a tovább élő, a mesterségesen gerjesztett, a  funkcionális vagy alternatív közösségi diskurzusokig, pszeudo-tudományos képzetekig és online kapcsolati kommunikációkig. A záróblokk az új magyar mitológia székelyföldi verzióiból válogat, Hubbes László Attila magát az átértelmezést követő kutatást ismerteti a nemzeti jelképek, világnézetek, hithagyományok és nemzeti romantika  dimenziói között, Csáji László Koppány hagyománykonstrukciós narratíváktól Csörsz  Édua Kurultaj-mozgalmi rítusbemutatásáig, a sztyeppei rokon népek felé kapirgáló  bugaci rendezvényszervezés rituális színtereinek korrajzáig, Illés Anna az újtáltosság  követőinek világnézeti és identitástudati körképéig, Fejes Ildikó izgalmas új székely  nemzetmítosz-változatokat feltáró összegzéséig és Mihály Vilma mitikus nőiségképek  székelyföldi megjelenéséig a legtöbb írás részletesen is elemezhető lenne, ha ugyan  nem volnának egyenként is súlyos konnotációkkal telített, a hagyománykonstrukciók  és értelmezési keretek tömegével körülvéve. A kötet komplexitását épp ezért nemcsak  maga a nemzeti mitologizálódás és kortárs populáris alakváltozatai adják, de végső  soron az Assmann megkülönböztette abszolút és viszonylagos múlt, történelem és  történetmegalapozás episztemológiai különbségei, az objektív meg a hagyományra  fókuszált analógiás logikának megfelelő kényes kérdések újragondolása, az ezekkel  kapcsolatos tudományos kérdésfeltevések legitimitásának elfogadtatása és a további  kutatások megindításának kezdeményezése éppúgy. Nemcsak a kötetből, hanem a konferencia előadásaiból, a könyv szerény sajtóvisszhangjából és a társadalomtudományi érdeklődésűek szakmai reflexióiból is jól látható,  hogy bár a megismeréstudományi megközelítések nem túl régóta, de egyre erőteljesebb  új felismerésekhez, a korábbiakhoz képest markánsabb diskurzusok megnevezéséhez  járulnak hozzá. Mégpedig leggyakrabban úgy, hogy meglehetősen komplex, összetett  és soknézőpontú megközelítéseket szorgalmaznak, vagy fölújítják egy-egy diszciplína  konvenciói mellett a lehetséges, a hagyománytisztelő, de az új kérdések vallási és hívő  társadalmi érvényességét is keresve kutató felfogásmódokat. A kötet szerzői köre a  mai magyar és számos határon túli kisebbségi társadalomban mindegyre divatosabbá  váló újpogányság, újmitológiai konstrukciók tényeire és fejleményeire kérdez rá – talán  elsőként a jelenlegi szaktudományi és közismereti felfogástérben. De mindenképpen  úttörőként, további megismerésmódokat serkentőként, önképek és nemzetképek értelmezőiként… 
