Forrás, 2019 (51. évfolyam, 1-12. szám)
2019 / 7-8. szám - Ben Lerner: A költészet utálata (Mohácsi Balázs fordítása)
141 útjukat. Legelőször többé-kevésbé mai, művészi értelmében 1596-ban Étienne Pasquier használta a fogalmat: „Dicsőséges háborút folytattak annak idején a tudatlanság ellen, háborút, melyben [három olyan költő, akikről soha nem hallottál] volt az avantgárd; vagy, hogy másként fogalmazzak, ezek az emberek voltak a következő költők előfutárai” . És az avantgárd olyan felfogása, miszerint művészek egy csoportja képes forradalmasítani nemcsak a szót, de a világot is, legkorábban 1825-re datálható, amikor a társadalmi reformok pártján álló Olinde Rodrigues azt állította, a művészek az emberek avantgárdja, mivel „a művészetek ereje […] a legközvetlenebb és leggyorsabb módja” a társadalompolitikai reformok elérésének. Az idea, miszerint a költemények (vagy más műalkotások) képesek közvetlenül befolyásolni a történelem folyását, itt létfontosságú. Nagy hatású Az avantgárd elmélete 19 című könyvében a német irodalmár, Peter Bürger azt írta, a történeti avantgárd legfőbb jellegzetessége, hogy el akarta törölni az intézményes művészetet, és helyette azt a „mindennapi élet gyakorlatának” részévé akarta tenni – felszámolni a különbségtételt a művészi és a többi tapasztalás között. Az avantgárd szemében a költemény képzeletbeli bomba igazi repeszekkel: szétrobbantja a költészet kategóriáját és behatol a történelembe. A költemény fegyver – fegyver a műalkotás készen kapott ideáival szemben, persze, de ugyanakkor a tényleg hősi, forradalmi küzdelmeknek is harci eszközei, legyen szó a szélsőjobbról (pl. olasz futuristák) vagy a szélsőbalról (pl. orosz futuristák). Voltak, és természetesen vannak is, akik avantgárdoknak vallják magukat, és minden általánosítás szükségszerűen reduktív – a fogalmat gyakran alkalmazzák a formája szerint kísérletező alkotások leírására –, de célunknak megfelelően azt mondhatjuk: az avantgárd utálja a költeményeket. Utálja a létező költeményeket, mert egy csődöt vallott társadalom részei – az irodalom „a megfontolt mozdulatlanságot, a révületet és az álmot magasztalta. Mi a kihívó mozgást, a lázas álmatlanságot, a futólépést, a halálugrást, a pofont és az ökölcsapást magasztaljuk” . 20 Éppen ezért az olasz futuristákat gyakran az első fontos újító mozgalomként tartják számon. Az élet hazugság, és a költemények ennek a hazugságnak a virágai, amelyek dicsőítik vagy kompenzálják azokat a fennálló viszonyokat, amelyeket fel kellene számolni. A létező költészettel szembeni utálat elhozza az avantgárd költemény felemelkedését, amelynek formai kísérletei kizsigerelnek majd minden akkori ízléskánont, és elősegítik a forradalmi ügyet. Úgyhogy Marinetti, hogy az olaszokkal maradjon, a szintakszis börtönéből megszabadított nyelvet hirdeti („Parole in Libertà” – „szabadjára engedett szavak”) és a tipográfiai kísérletezést („Immaginazione Senza Fili” – „vezetékek nélküli képzelet”; „Analogia Disegnata”– „vizuális analógiák”) és a tiszta hangot (lásd: Zang Tumb Tumb ), és ezek az alkotások eltörlik azt, ami korábban kultúrának számított, eltörlik magát a művészet kategóriáját is. (Futólag meg kell jegyeznem, hogy Marinetti Futurista kiáltvány át sokkal szélesebb körben olvassák, mint a költeményeit; a kiáltvány műfaja, éppúgy, mint a védőbeszédé, lehetővé teszi, hogy állításokat 19 Bürger, Peter: Az avantgárd elmélete (ford. Seregi Tamás), Universitas Szeged, 2010. 20 Marinetti, F. T.: A futurizmus megalapítása és kiáltványa , in: A futurizmus (bev., vál. és ford. Szabó György), Gondolat, Bp., 1967, 129–138.
