Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Somogyvári Ágnes: Kecskemét korai történetének írói és a régészet
100 Somogyvári Ágnes Kecskemét korai történetének írói és a régészet Ma már mindenki természetesnek tartja, ha egy helytörténeti munkában az adott tájegység vagy település történetének ismertetése a régészeti adatokkal indul. Ez azonban nem mindig volt így, bár a szemmel jól látható, egykori ősök alkotta maradványok mindig foglalkoztatták az emberi gondolkodást. A Kárpát- medencében sok helyen voltak jól látható régészeti emlékek, főleg a Dunántúlon római kori maradványok vagy vaskori halmok, amelyeknek történetét az egykori történetírók általában a magyarság történetének részévé tették. Itt a Duna–Tisza közén, ezen a kőben szegény tájon viszont alig-alig maradtak meg kőemlékek, még leginkább néhány Árpád-kori kőből épült templomrom látszódhatott, amelyeket aztán a kőhiány miatt az alapokig kitermeltek, és így el is tüntettek. Ezért leginkább a halmok, az ún. kunhalmok voltak azok, amelyek megmozgatták a történetírói fantáziát. Noha Kecskemétet az oklevelek a XIV. században említik először, ma már mindenki számára nyilvánvaló, hogy ezt megelőzően, már a XIV. század előtt, a honfoglalás idején és az Árpád-korban is lakott volt, kisebb- nagyobb tanyaszerű telepek és több házas falvak is megbújtak akkor a tájban. Sőt az őskortól kezdődően, kisebb-nagyobb megszakításokkal évezredeken keresztül lakott volt ez a vidék. Ahhoz, hogy egy-egy térség történetéről a korábbinál valósabb kép alakulhasson ki, a látható régészeti korú maradványok mellett szükség volt magának a régészet tudományának megjelenésére is. A régészet a látható és a még földben rejtőző jelenségeket értelmezte és helyezte kontextusba. Az 1800-as évek elején már folyamatban volt a régészet tudománnyá szerveződése. Ezt megelőzően elsőként 1777-ben alakult a Nagyszombatból Budára áthozott jezsuita egyetemen az érem- és régiségtani tanszék. Volt már egyetemi oktatás, de az nem volt folyamatos. Megjelentek régészeti tárgyú írások, főleg a Tudományos Gyűjtemény ben, jelentek meg könyvek, sőt az Akadémiai Értesítő ben 1847-ben közölték a dán Thomsen tíz évvel korábbi hármas őskori (kő-, réz- és vaskor) korszak beosztását is. Jelentős változást a XIX. század második fele hozott, amikor is 1858-ban megalakult az Akadémián belül az Archaeológiai Bizottmány, a következő évben pedig megkezdték az Archaeológiai Közlemények című folyóirat megjelentetését. Az 1800-as évek elejétől a nemzeti öntudatra ébredés magával hozta nemcsak a nemzet történetére való figyelést, hanem a szűkebb pátria, egy-egy város, település történetének megírására vonatkozó igényt is. Így a XIX. században
