Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Novák László Ferenc: Kecskemét, a Három Város gyöngyszeme
91 A hadnagy kötelessége például többek között: „te Hadnagyi Tisztedben igazan serenyen és jó lelki esmerettel tehetseged szerent el jársz Biraid’k s tanatsid’k minden Varasod es Ecclesiad meg maradasára való dolgokban engedelmeskedel, őket meg becsűllőd s szavokat fogadod, ha mikor kivantatik, az Varmegyevel valo ki menetel magad vonogatasa nelkül ki mégy, masokat is szemely valogatás nelkül ki menni kenszeriteszsz , mind itthon az Varosban, mind kívül az Városon, az Ecclesia tisztasagara vigyász…” 45 A mezőváros tehát – miként a parasztvármegye – a vármegye hívására köteles volt fegyverrel is menni, oda, ahol veszedelem támadt. A parasztvármegye megmozdulásaiban a Három Város is részt vett. Kecs- keméti példákat is említhetünk erre vonatkozóan. A mezőváros magisztrátusa 1660. július 14-én „elküldvén városunkbeli urainkat az pusztákra tolvajoknak keresésére, nyertek tolvajoktól számos marhákat mellyek között volt 60 marha egri püspök őnagysága Békés vármegyében levő kamuthi jobbágyainak, melly marhákat meg ismervén, hitökkel meg bizonyitották, hogy saját jószágok és tolvajok hajtották el” . Néhány nap múltán, 1660. július 17-én hasonló eseményről adtak tájékoztatást: „kiküldvén embereinket tolvajok kergetésére, szabadszállási mezőről hajtottak marhákat no 59, mellyekre meg esküvén martonosi Eördögh Máté, Szécsi István, Sándor András és Radoviczán, hogy saját jószágok, és tolvajok hajtották el, vissza adtuk nekik, ha kívántatik taroznak fel kelni mellettünk azon marhákért” . 46 A parasztvármegye tehát Pest vármegye irányítása és szoros felügyelete alatt állt. Egy vidék parasztvármegyéje önállóságról is bizonyságot tett, szükség szerint saját szabályokat is alkotott. Például a Duna-vidéki falvak a Kunszentmiklós melletti Feketehalomnál gyűltek össze 1663. április 2-án, azon okból, hogy „helynek ,megmaradásáért az rajtok hatalmaskodók ellen, az kik a magyar pártról vagynak, írtanak ” szabályrendeleteket: „Mivel a falusi bírák a szitkozódókat lágyan büntetik, ennek legyen elsőben büntetése 40 forint, másodízben, ha az ország a töröktől erre engedélyt szerez, kő által való halál; – mind a budai, mind a török-, mind a magyar uraktól való adománylevelekkel szépen éljenek, az urak büntetésébe P. vármegye ne avatkozzék; fegyvert egyebet ne viseljen, mint a melyet a hatalmas urak engedtek, öltözete is ahhoz illendő legyen, hogy a »hogy a Paraszt vármegye Az külső fegyvertül megkülönböztessék«, a sok tolvajságokat az orgazdák megsokasodásában lévén keresendő, hol a vármegye ilyet tapasztal, más falubelieknek hírül adván, menjen rá az egész vármegye, s ha bűnösnek találja, először 40 forintig büntesse, azután az alispán kezébe adja; – minden városban faluban a köznépet meg kell hiteltetni, hogy sem községe, sem bírája, sem a vármegye gondviselőinek árulója nem lészen, s amit meg tud, mi azoknak ártalmára lesz, híven bemondja – minden gazda olyan lakost, zsellért, rideget tartson a háznál, kinek jó erkölcséről felelhet; különben előbb pálczára, pénzre, házából kiűzetésre büntettessék, azután büntetésre az urak kezébe adassék, – a ki mezei vagy házi latorral társalkodik, a büntetést el nem kerüli; a kik pedig szükség nélkül a magyar vitézekhez kimenni, utánok nyalakodni s árulkodni szoktak, elsőben 8 ftra büntettetnek, másod ízben az urak kezére adatik – ha valamely község gulyáján katonák valamely marhát hagynak, azt a pásztor a gazdának, ez ismét P. várme45 MNL PML NkV Tan. Jkv. 1636–1678.; Novák László Ferenc, 2015. 92–93. 46 Iványosi-Szabó Tibor, 1996. I. 73–74.
