Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Lengyel András: Szerkesztett-e a főszerkesztő? (Ignotus és a Nyugat viszonyához
89 Lengyel András Szerkesztett-e a főszerkesztő? Ignotus és a Nyugat viszonyához Szerkesztőbarátaimnak, Ilia Mihálynak és Füzi Lászlónak 1 Az Osvát-legendárium úgy tudja, a Nyugat ot Osvát Ernő szerkesztette, s a főszerkesztő, Ignotus Hugó csak névleges – szimbolikus – főszerkesztő volt. Mint minden legendáriumnak, ennek is van bizonyos igazságalapja, de a részigazságokat túláltalánosítja. Hogy mindig Osvát szerkesztette volna a Nyugat ot, ez tárgyilag egyszerűen nem igaz. S bizony volt időszak, amikor – e legendáriumra rácáfolva – maga a főszerkesztő szerkesztette a lapot. Amikor, kilépve szimbolikus szerepéből, saját ízlését és szempontjait érvényesítette, s közvetlenül ő maga rakta össze a Nyugat ot. S Osvát csak az ő keze alá dolgozott. A szerkesztés kérdése, értelemszerűen, mindig is rejtett magában bizonyos feszültségeket. Amikor 1907 vége felé személyileg összeállt a lap, a három alapító szerkesztő, aki egyben a lap tulajdonosa is volt, még láthatóan megegyezett bizonyos munkamegosztásban. A főszerkesztői címet Ignotus kapta, azaz kifelé, mint az alapítók közül a legismertebb s legnagyobb tekintélyű irodalmár, ő testesítette meg a lapot. „Cserébe” viszont a gyakorlati szerkesztés Osvátnak jutott, aki alkatilag, afféle „szürke eminenciásként” a háttérben maradt ugyan, de a szerkesztés napi játékaiban kiélte magát, s a hatalom élményét is megkapta. A harmadik alapító, Fenyő Miksa, kvalitásainál és helyzeténél fogva igazában csak tercelt a másik kettőhöz: nem irodalmi, hanem inkább csak pénzügyi súlya volt, elsősorban gyakorlati ügyeket bonyolított. A gyakorlatban azonban ez a munkamegosztás feszültségeket szült, az összeálló lapszámok sorozata felszínre hozta a belső kör irodalomfelfogásában rejlő eltérő hangsúlyokat, s egyre nyilvánvalóbbá tette a látens szerepkonfliktusokat is. S mivel a lap finanszírozásának biztosítása egy új, ambiciózus szereplőt is „helyzetbe” hozott, a pénz, amit Hatvany Lajos vitt be a Nyugat ba, önálló hatalmi tényezővé vált. Mert aki pénzt ad, az szeretné saját preferenciáit is érvényesülni látni. S ebből a helyzetből nőtt ki a Hatvany–Osvát-ellentét, majd a kardpárbajba torkolló nevezetes „affér”. Hatvany viszont Ignotus irodalmi „neveltje” (s tegyük mindjárt hozzá: vulgarizátora ) volt, föllépése Ignotus hallgatólagos támogatásával történt. A helyzetet komplikálta, hogy a lap vezető költője, az irodalmi modernség afféle „faltörő kosa”, Ady Endre maga is feszült viszonyban volt Osváttal. Osvát, mint maga is elismerte, nem volt „nagy híve” Adynak, ahol s amiben tehette, visszafogta a Nyugat ban való szereplését, Ady pedig érezte, sőt tudta ezt. Nem is véletlen, hogy a történet egy pontján Ady már úgy fogalmazott, Osvát nem akárki, de „irodalmi pápának” nem fogadja el. S Adynak, történeti távlatból nézve, igaza is volt. Osvátnak az ortodox rabbik dogmatikai merevségével képviselt irodalmi elvei egyszerre hoztak jelentős eredményeket és szűkítették be a Nyugat profilját. A modern magyar irodalom aktuális állapota és helyzete azonban lényegesen bonyolultabb volt, mint Osvát szerkesztőként érvényesített esztétikai sémái. Csak idő kérdése volt, hogy mikor robbannak ki az ellentétek.
