Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Iványosi-Szabó Tibor: Hetedfél évszázad
44 is minden rendbontást egyformán torolt meg. Ez is döntően segítette a valóban példátlan vallási türelem fennmaradását. Erre is csak egyetlen példát emelek ide: „Minthogy az pápista ecclesiára sok rendben adtunk tall[ér] 29, gar[as] 3, den[ár] 14, most az számadáskor hasonlóképpen az reformata ecclesiának is megadtuk tall. 29, gar. 3, den. 14.” A reformáció szellemi hozadékai közül városunkban is az írás-olvasás széles körben történő elterjedését célszerű kiemelnem. Korábban jeleztem, hogy itt a XV. század eleje óta működött iskola. Mivel ez több szállal a katolikus templomhoz kötődött, a protestáns egyház is létrehozta a maga iskoláját. Bár a hagyomány ezt 1564-hez kapcsolja, a legelső hiteles adat jóval későbbi. „Az első név szerint ismert iskolarektor, Veresmarti Mihály Megtérése históriájá ban mint tekintélyes egyház szolgálatában töltött hivatalt említi kecskeméti rektorságát 1597 tájáról.” Az iskolákat az egyházak tartották ugyan fenn, de a tanács tőle telhetően támogatta azokat. A legtöbb feljegyzés az ünnepek során juttatott adományokról maradt. Itt is feltűnő, mennyire vigyáztak arra, hogy egyformán mérjenek. „Az reformata schola beli deák gyermekeknek adtunk den. 24. Az pápista deák gyermekeknek asszerint den. 24.” Ezek az iskolák ekkor a szellemi munkához még csak az alapokat tudták megadni. A gimnáziumi tanulmányaikat a református tanulók általában Pápán vagy Debrecenben folytatták. Az egyik katolikus szülő, aki két fiát „scolákban taníttatta, asztaloktól Győrett, Gyöngyösen, és ruházatjokra s költségökre sokat költett”. A helybeli iskolákat viszont a szegényebb gazdák fiai is látogatták. Erre enged következtetni, hogy később, amikor a népgyűlés akaratából kisbírók, székbírák, vásárbírók lettek, kötelesek voltak önállóan vezetni nyilvántartásaikat. Számadáskönyveink, robotlajstromaink rendkívül sokféle – gyakran gyakorlatlan kézre valló – kézírást őriztek meg. Sokat elárul a korabeli iskolákról, hogy a név szerint ismert 74 kisbíró között találunk 2 teljesen vagyontalant, 12 törpebirtokost és 29 kisbirtokost. Tehát közel hatvan százalékuk a szegényebb vagyoni csoportokból verbuválódott. A név szerint ismert 81 székbíró közül csak néhány százalékkal kisebb az arányuk. Az ugyancsak név szerint ismert 30 vásárbíró közül viszont 83% került ki a szerényebb vagyonúak közül. Ha ezekhez hozzávesszük, hogy a kocsmárosok, a mészárosok ugyancsak folyamatosan vezettek nyilvántartásokat, számuk tovább nő. Ugyancsak a legszegényebbek közül kerültek ki a tyúkszedő deákok, a kisbírók és vásárbírók munkáját időről időre kisegítő írnokok. Ha a legszegényebb vagyoni csoportokon belül is ilyen jelentős igény volt az iskolai oktatásra, elképzelhetjük, hogy a jobb módú és a rendkívül gazdag cívisek, iparosok, tőzsérek és kereskedők között még szélesebb körű lehetett ez az igény. Arra is érdemes utalni, hogy az írni-olvasni tudóknak csak elenyészően kis része került a városi igazgatás apparátusába. Kecskemét kora újkori irodalmából Orosz László feldolgozásában csupán két helyben született alkotást tudott megnevezni. Az első Kecskeméti Végh Mihály zsoltárfordítása – amely a Psalmus Hungaricus alapja lett – önálló alkotásként fogható fel. A XVII. században is mindössze egyetlen „korrajzi versezet” született, amelyet 1679-ben László deák – a későbbi Csizmadia László főjegyző – jegyzett le, és valószínűleg az ő munkája. Városunk irodalmi termése valójában ennél
