Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Gyáni Gábor: Helytörténet és országtörténet: kapcsolatuk alakulása
11 lévén, hogy azok „határai politikailag nem szabdalták fel független, külön részekre az országot” . Következésképpen a kizárólagosan a politikatörténet művelésére szakosodott hazai akadémiai történetírás könnyed kézzel átengedhette a territoriális történetírást „a vidéken élő autodidakta történetkedvelőknek” . Mályusz a doktori disszertációját is már egy ilyen, mondhatni territoriális történetírói műfajban alkotta. 25 Ez alapon konstatálja végül történészünk, hogy a helytörténetírás semmiképp sem alacsonyabb rendű foglalatosság, szemben az országtörténet művelésével, sőt: éppen hogy ez jelenti a tudományos történetírás megújításának az egyik legfőbb zálogát. „Politikai történetírásunk fundamentumait is […] a helytörténeti kutatás segítségével kell leraknunk, különben történetírásunk épülete összeomlással fenyeget.” 26 Amikor Mályusz végül kidolgozza a népiségtörténetírás fogalmát, és kezdi azt a gyakorlatba is átültetni, nyomban túllép a megyetörténeti szemléleti horizonton, 27 hogy immár a falutörténet síkján ragadja meg az akadémiai történetírás előtt ennek során megnyíló páratlan lehetőségeket. Ennek jegyében jelenti ki a húszas évek végén, hogy „egy-egy falu múltjából, valódi történetéből több tanulság vonható le, több általános eredmény állapítható meg az egész magyar nemzetet illetőleg is, mint egy olyan történeti esemény ismertetéséből, amely csak külsőleg országos fontosságú” . 28 Ily értelmű javaslatait a szellemtörténeti szintetizálás akkori kánonjával szembeni heves ellenérzése fűtötte, amely a Hóman Bálint és Szekfű Gyula által ambicionált Magyar történet jellegű makrotörténeti szemlélet elutasításával volt egyenértékű. Hasonló gondolati impulzussal szolgált számára az a sajátos nemzetfogalom is, amely az állam történeti múltja helyett a „nép” historikumát helyezte (helyezte volna) a történetírás érdeklődésének homlokterébe. Ezzel a döntő konceptuális váltással, hite szerint, igazibb nemzetteremtő, nemzeti öntudatot fenntartó szerepet vindikálhat magának a történetírás, mint ami a szellemtörténet-írással jár együtt, amely a nagy koreszmék lineáris rendjében találja meg az egyedüli történelemformáló erőt. Mályusz, ezzel szemben, a népben, és nem az államfenntartó elit által képviselt magas kultúrában és politikai akaratban fedezi fel a történelem tényleges mozgatórugóját. Úgy gondolja, hogy a historikus főként ennek a népi-nemzeti entitásnak a történeti felmutatásával járulhat hozzá a nép nemzeti öntudatra ébredéséhez. 29 Mindez azonban egy, a mainstream történetírás által birtokba veendő professzionális helytörténetírást kíván, mert egyedül ez kezeskedhet azért, „hogy a népünkben meglevő történeti érzéket megerősíthetjük és kifejleszthetjük”. 30 25 Mályusz Elemér: Turóc megye kialakulása . Budavári Tudományos Társaság, Bp., 1922. 26 Mályusz Elemér: i. m. (2003) 506. 27 Megjegyzem: a megyetörténet nem Mályusz találmánya, a műfaj már korábban is létezett, jóllehet akkor még nem jelentett a makro-, vagyis az országtörténettel egyenértékű történetírói témát. Varga Bálint: Vármegyék és történettudományi reprezentáció a dualizmus kori Magyarországon. Történelmi Szemle, 2014/2. 179–202. 28 Mályusz Elemér: Falutörténet (1929) . In: Uő. i. m. 517. 29 Bővebben: Gyáni Gábor: A kánonromboló Mályusz Elemér választásai . In: Papp Gábor, szerk.: Konzervatív gondolkodók. Egy akadémiai ülésszak előadásai. Kossuth, Bp., 2016. 215–219. 30 Mályusz Elemér: i. m. (2003) 518.
