Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - Gyáni Gábor: Helytörténet és országtörténet: kapcsolatuk alakulása
6 módosított (enyhített) elvét. Kérdés ugyanis, hogy mennyire vizsgálható mélyebben az állam története, a konvencionális történetírás kizárólagos referenciája, ha a benne elmerülő historikus olykor az elemi, vagyis a helyi történések szintjére ereszkedik le, elhagyva ezzel az állami hatalom centrumából feltáruló holisztikus szemléleti horizontot? Vitathatatlanul csak nemleges felelet adható erre a kérdésre. Vörös Károly sem feltétlenül így gondolja persze a dolgot, hanem arról kíván itt értekezni, hogy a helyi társadalom történetét árnyalt módon elbeszélő helytörténet érdemben járulhat(na) hozzá az általános törvényszerűségek helyi érvényesülésének a feltárásához. Ezt állítva akaratlanul is kitart azonban a történeti valóság helyi és általános szintjei között tételezni szokott hierarchia elve mellett. Ráadásul Vörös implicite azt sugallja, hogy az országos történettel egyeztetett helytörténet lehetséges hozzájárulása az általános tudáshoz csak a társadalom- és mentalitástörténet esetében képzelhető el. Márpedig a struktúratörténet felívelése óta közhelyszámba megy, hogy az ún. társadalomtörténeti tudás legfőbb, olykor egyenesen kizárólagos forrása éppenséggel a helyi szintű vizsgálódásokban rejlik; mindaz, amit ebben a körben vizsgálódva megtudhatunk a múltról, nem csupán kiegészíti vagy színezi a nagyobb egységekre szabott, rendszerint a nemzeti történet fogalmában elgondolt történeti (össz)képet, hanem maga teremti meg a múlt történeti képét. 12 A helytörténet ez utóbbi fogalmának a mélyén, többek közt, a történelem térbeliesítése bújik meg, nevezetesen, hogy „a gazdaságnak, a társadalomnak, a kultúrának egyaránt van térszerkezete […és ezek a] különböző térszerkezetek, különböző területi egységek […] nemcsak méreteikben, határaikban, hanem tartalmukban és tulajdonságaikban is eltérhetnek egymástól, annak ellenére, hogy alapelemeik (család, háztartás, üzem) gyakran azonosak, illetve egymással egybeesők” . 13 Hol és miben tér el ez utóbbi megközelítés Vörös Károly idézett, a helytörténetnek a makrotörténettel való egyeztetését előíró (jóllehet megengedő) koncepciójától? A struktúra- és társadalomtörténet sugalmazása szerint a helyi kutatás a lokalitást nem az általánosság konkrét színtereinek egyikeként idézi fel, hogy a szerves helyi közösség megtestesülését lássa benne, amely lehetővé teszi, sőt szinte kiköveteli ennek a magába zárt entitásnak a komplex vizsgálatát. A problémaközpontú helytörténetírás a lokalitást nem önnön teljességében, hanem csupán egyes megnyilatkozásaiban helyezi górcső alá azzal együtt, hogy a lehetséges és tényleges összehasonlító perspektívát mindig szem előtt tartva választ igyekszik adni egy sor általános, ha nem is feltétlenül az országos, a nemzeti makrotörténet szempontjából releváns kérdésre. 14 A helyi nem feltétlenül egy adott konkrét 12 Bővebben és régebben kifejtve: Gyáni Gábor: Helytörténet, várostörténet és regionális kutatások új megvilágításban . Herczeg Mihály–Szemenyei Sarolta–Szigeti János, szerk.: Vásárhelyi tanulmányok IX. Helytörténeti dolgozatok. Hódmezővásárhely, 1979. 5–16. 13 Faragó Tamás: Településtörténet, történeti táj, történeti térbeliség . (Kísérlet egy 18. századi monogra- fikus jellegű regionális kutatás tervezése során keletkezett kérdőjelek megválaszolására) (1984). In: Uő: Tér és idő – család és történelem . Társadalomtörténeti tanulmányok (1976–1992). Bíbor, Miskolc, 1999. 26. 14 A megfogalmazás mikrotörténet-írással összefüggő különös jelentőségére ld. Szíjártó M. István: A történész mikroszkópja. A mikrotörténelem elmélete és gyakorlata. L’Harmattan, Bp., 2014. 241.
