Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 6. szám - Markó Béla: Kántor–Láng (Erdélyi polgárok)
109 nagyon hosszú): elméleti igénnyel is közelítenek ehhez a problémához természetesen, de közben címkék nélkül próbálják számon tartani az Erdélyben vagy Erdélyből, esetleg Erdélyről napvilágot látott, arra érdemes szövegeket. Magát az erdélyiséget is ily módon lehetne talán egyidejűleg fölerősíteni, és ugyanakkor – mert ez, minden ellenkező híresztelés dacára, még nem így van – az összmagyar kultúra szerves, elidegeníthetetlen részének tekinteni. Repetitio est mater studiorum, megint elmondom: igen, bizonyos ellentmondások feloldhatatlanok, és éppen ezért kár is próbálkozni a feloldásukkal. Hiszen sokszor leírtam azt is, hogy jelzők nélkül, egyszerűen csak magyar író szeretnék lenni, és most mégis kétségbeesetten reménykedem, hátha Kántor Lajosnak volt igaza, hátha nem csak a nosztalgia beszélt belőle, amikor többször is fejezetcímben emelte ki „Erdélyt” és származékait: „erdélyi”, „erdélyiség”. Mint ahogy egy helyen Láng Gusztáv is „expanzív erdélyiségről” értekezik. Bárcsak így lenne! Addig is hadd mondjuk el: könyvükben mindenről – politikáról is – szó esik, amit Erdély kapcsán érdemes továbbgondolni, ha még hajlandók erre azok, akik két állampolgárság között egy harmadikról, a nem létező erdélyiről lassan-lassan el is feledkeznek. Mert hát erdélyi állampolgárok egyelőre nem, de erdélyi polgárok azért még lehetnénk.
