Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 6. szám - Korniss Péter fotói
69 A hagyományos közösségi létnek egykor teret biztosító helyszínek helyett, szinte szürreális hatást keltve a mai modern városi környezetben – a főtéren, lakótelepen, bevásárlóközpontban, buszmegállóban, bérház udvarában, a kortárs múzeum modern épülete előtt – beállítva fényképezte a hagyomány szerint beöltözött betlehemesek csoportjait. Színeivel az öltözetek és az attribútumok kiemelésére koncentrál. „Ez nem egy iskolai színielőadás. Ezt idős emberek és asszonyok játsszák hittel maguknak. Ezeket a csoportokat szembesítettem azzal a világgal, amiben már mi élünk, amiben már élnek, ami körülveszi őket” 50 – mondta Korniss. Nekem mégsem a városi, hanem a kora téli, ködös mezőn álló két, subás pásztorember képe a legemlékezetesebb. Alakjuk szinte teljesen beleolvad a kopár mező barnájába, csak a kép középpontjában a betlehemezés attribútumát, a templomot emelik ki az élénk színek. Számomra a múlt ködös mélyéből előtűnő hagyomány jelképét jelenti. A 2008- ban megjelent Kötődés (1967–2008) 51 című gyűjteményes albuma négy évtizedet átfogó összegzését adta addigi életművének ; régi és új erdélyi képei, a paraszti életforma megváltozása témaköre mellett a Vendégmunkás t is belefoglalta. „Talán az összes képet jól ismerjük már, egy részük mégis mellbe vágja az embert azzal a tökéletességgel, ahogy embert, tájat, sorsot, örömet-bánatot, harmóniát magába sűrít” 52 – írta recenziójában Tímár Péter. A Nemzeti Galéria kiállításának A városban című, ötödik, utolsó egységeként itt láthatók először Kornissnak az elmúlt években készült új, színes képei, melyek folyamatosságot és megújulást jelentenek Korniss munkásságában . Az erdélyi falusi emberek további sorsa, új lehetőségeik, életük átalakulása foglalkoztatja. A hagyományos paraszti és a városi életforma, a ’vendégmunkás lét’ különös, szomorkás szintézisét alkotta meg képsorában. Korniss hűséges a témáihoz és képei modelljeihez is, érzelmileg is erősen kötődik hozzájuk. Négy-öt évtizeddel ezelőtt a táncházban és a földeken dolgozva, ünnepeken és hétköznapokon fényképezte a széki lányokat és asszonyokat, most megöregedve, szülőföldjüktől távol, Budapesten munkát vállalva találkozunk velük, ismerünk rájuk jellegzetes széki viseletükről. Már a rendszerváltás előtt is – mikor fokozott érdeklődés támadt nemzeti hagyományaink, kulturális örökségünk iránt – találkozhattunk az aluljárókban korondi kerámiákat, kalotaszegi hímzéseket, csergetakarót és más erdélyi népművészeti tárgyakat árusító, népviseletbe öltözött asszonyokkal. Most Budapesten mai vendégmunkásokként vállaltak munkát, jómódú családoknál takarítanak, idős embereket gondoznak, s árulják az erdélyi népművészeti termékeket, hogy szerény jövedelmükből otthon maradt családtagjaikat segítsék. Korniss különböző szituációkban, de mindig a kép középpontjába állította be őket – csomagjaikkal az úton, a Nyugatinál, a buszpályaudvaron, az aluljáróban, templomban, bérház udvarán, vagy munkaadóik lakásában régi vagy új bútorok, festmények vagy könyvespolc előtt, kezükben takarítóeszközökkel, vasalóval, olykor idős gondozottjuk társaságában – úgy, hogy környezetük utal foglalatosságukra, olykor a munkaadó társadalmi státusára is. Egyikük-másikuk arcán a vendégmunkás magányossága, szomorúsága tükröződik, de elszántság, méltóságteljes tartás is, hogy sorsuk mindenkori nehézsége ellenére is helytálljanak. A Betlehemes ek című sorozatával ellentétben – ahol a színek a népszokásra jellemző öltözeteket, tárgyakat emelték ki – itt az empátiával bemutatott asszonyok alakjára, személyiségére koncentrál a színek, többnyire az élénkpiros kiemelő hatása. 50 http://nol.hu/kritika/20120605-az_ember_erdekel_meg_a_kultura__amelyben_el-1312278 51 Korniss Péter: Kötődés (1967–2008). Helikon, 2008. 52 Tímár Péter: Könyvespolc i. m. 133. o.
