Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 6. szám - Korniss Péter fotói
65 év keserves munkájával adta meg kérdésére a választ 1988-ban kiadott A vendégmunkás 30 című könyvében és a Műcsarnokban megrendezett kiállításában . 31 Ez a munka most a Nemzeti Galéria kiállításának második egységét adja. Magyarországon a társadalmi átalakulás következtében mintegy negyedmillió ember élt kiszorulva a mezőgazdasági munkából, ’vendégmunkásként’ saját hazájában, hétvégeken több száz kilométert ingázva ’fekete vonatokon’ falujuk és nagyvárosi munkahelyük között. Korniss a 70-es évek vége felé választotta témája folytatásaként a közösség felbomlásának ezt a jellemző folyamatát. 1979-ben a Nyíregyházára tartó személyvonaton talált rá a Fővárosi Gázműveknél dolgozó tiszaeszlári kubikusbrigádra. Csak hónapokig tartó ismerkedés, vonatozás, a komfortos, de sivár munkásszállásukra tett látogatásai után kezdte őket fényképezni, s egy idő után érezte, hogy ez az a közösség, amelyhez köze van. Korniss az ingázók közül nem alkoholizmusba menekülő, kisiklott életű embereket, széthullott családokat, hanem a falujukkal harmonikus kapcsolatban élő ingázókat választott a modelljének, mert így tudta a még létező értékeket megmutatni, az embernek hátországot biztosító közösség megőrzésének fontosságáról beszélni. Másfél évnyi munka után – Korniss elmondása szerint – „a képek alapján kiválasztódott közülük a főhős, többet tárt fel belső világából, mint bármelyik társa”. 32 Skarbit András természetes viselkedésében látta meg a keresett ’átlagembert’, akinek sorsa, t ársadalmi helyzete emberi drámát hordozott, mégis megőrizte emberi méltóságát, belső harmóniáját. Számára a család, a ház, a kert és a faluközösség jelentette mindazt, amiért érdemes élni, idegenben dolgozni. „Ilyen nehéz élet csak akkor viselhető el, ha van az emberben belső erő, ha van támaszt adó emberi közösség” 33 – írta Losonczi Ágnes. Ezért Korniss egy ember életén keresztül mutatta be a pusztulás ellenére megőrzött emberi értékek és a vendégmunkáslét közötti ellentmondásokat. „Megtaláltam azt, amit az egész ügy által üzenni tudok, és ami az előző két könyvemnek is a lényege volt a megörökítésen messze túl: hogy emberi életet építeni csak közösségre és emberi kapcsolatokra lehet.” 34 Készülő anyagából összeállított sorozatával 1982-ben Az év sajtófotója pályázatán a nagydíjat, 1986-ban a World Press pályázatán Skarbit András kettős élete című sorozata második díjat nyert. A kiállítás és a fényképregény-könyv szerkezete úgy épül t fel, hogy Skarbit kettős életformájának megfelelően ritmikusan váltakoznak a vonaton ingázás, Magyarországnak a vonatablakon át látható, váltakozó látványai, a pesti munka és a hétvégeken otthon, a faluban töltött idő személyes hangú képsorai. Ezeket életének különböző dokumentumai – munkakönyv, igazolások, iskolai bizonyítvány stb. – tagolják, melyekből visszamenőleg is megismerhetjük életét, megérthetjük kényszerű sorsát. Szívszorító látni, hogy a nincstelen Skarbitnak a hat elemi osztályt színjelesen elvégzett bizonyítványa ellenére csak az idegenek között páriaként végzett segédmunka, az ingázó ’vendégmunkáslét’ juthatott. Pesten hőségben vagy hóban, sárban nyakig, a gödörben állva lapátol, fölötte jólöltözött emberek, elegáns kocsik jönnek-mennek, ebédszünetben a kubikusok bódéja mellett, a járdaszélen rakott tűzön térdelve süt szalonnát. Idegenként, magányosan mozog a városban, akár a pályaudvar környékén, akár autószalon előtt, vagy a Corvin Áruházban, vagy villamoson utazva, vagy a talponállóban sörözve látjuk, s szinte elveszettként ácsorog a karácsony előtti kivilágításban a téren a fényfüzérekkel feldíszített fenyőfa előtt. Arca megfáradt, 30 Kornis Péter: A vendégmunkás . Fényképregény (Losonczi Ágnes tanulmányával) Mezőgazdasági Kiadó, 1988. 31 A vendégmunkás . Magyar Fotóművészek Szövetsége – Műcsarnok, Budapest, 1988. 10. 28. – 11. 28. 32 P. Szabó Ernő: A vendégmunkás . Fotóművészet, 1989/1. 26. o. 33 Korniss Péter: A vendégmunkás i. m. 148. o. 34 Idézi: Szabolcs Katalin: i. m. 42. o.
