Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 6. szám - Illyés Gyula: Félbe-szerbe III.
33 Mit tehetett a költő, remegett a hangja abban a pillanatban, mikor a faj sorsára gondolt. […] Ady sokkal jobban benne volt a politikában, mint bárki a költők közül: ő még ebben az állapotban találta az életet. És talán mindenkinél jobban kipakolt a külpolitikai betyárságok ellen. […] Én az élettel a falusi tanulmányok alatt ismerkedtem meg, és meglepett s megdöbbentett a nép elhanyagoltsága és nyomora. Az én műveim szociális fájdalmakból származtak, de politikai gondolatokkal nem voltak alátámasztva. […] így csak most láttam életemben először választást, s így nem mentem át azon a politikai gyűlöletviharon, ami a közigazgatást a néptől elválasztja. Csak most láttam, mennyire semmibe sem veszik a megyei urak a földmívest, különösen ha magyar. […] Szóval húsz év előtt még nem volt magyar lélek. […] Most ezek a fiatalok a maguk vad és vak lelkességében megindítottak valamit. ” (Móricz Virág, Tíz év I. Bp., Szépirodalmi, 1981, 410–413.) * * * Soha ki nem adott, de nem is kiadásra szánt naplójában többféleképp is megrajzolja a maga portréját Móricz Zsigmond. Más-más háttérrel, környezettel; de mindig teljes alakzatban. Néha csak egy-két vonással. Ránk bízva, hogy egésszé kerekítsük. Meghökkentően kerekül elénk a vigvamja előtt ülő öreg indián. Azok szemét hökkentve, akik nem lehettek sose fültanúi, hogy egy közproblémáról szót eresztve a monológjai milyen szolilogokká kanyarodtak. * * * Faj és fajta Szellemi életünkben századok óta hamisíthatatlan csengése volt e szavaknak: nép és faj. Fedezete színtisztán nemes még Ady, Móricz és Babits pénzverdéjében is. Amikor eljutott hozzánk is, a múlt század néhány magánfilozófusának a receptkönyvei, melyeket a szaktudományok sosem ellenőriztek, a jövőidézés sarlatánjai, a politikai alkimisták végzetes eszme-inflációt hoztak Európára. Hogy az eredendő magyar szellemiség szóhasználata a népi mennyire más, mint a völkisch , hogy az Ete törzséből származó Kölcsey csak azért „büszke magyar”, mert az a tudat az ilyen törzsbelire nem kiváltságot, hanem szolgálatot jelent – azt hihettük, hogy ez nálunk nem kíván tisztázást. Arany János még félremagyarázhatatlanul fogalmazhatott ebben a mondatában is: „…s nem tagadom meg a keleti fajt!” Holott mintha szűkített volna valamelyest a magyar anyanyelvűek körén ezzel a szóval. Semmiképp sem valami kizárás célzatával. Az a szorosabb kör bárki számára nyitva állt. Barátját, ifjan költői példaképét, majd vénen is lelki mentorát nyilvánvalóan e körön belül, sőt ugyancsak annak közepébe helyezte. Népe eszményi
