Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 6. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek
22 tágas terem volt, íróasztalokkal, székekkel. Mintegy „fogadásunkra” megjelent az intézet vezetősége, úgymint N. István tanító-iskolaigazgató, K. János otthonvezető, B. Sándor nevelőtan ár és párttitkár, valamint vagy öt-hat szimpla nevelő. Ott volt Réti elvtárs is, a 43-as Építő Vállalat képviselője, akiknek a legtöbb tanulójuk volt az intézményben – az egész iskolarendszert ugyanis különböző építőipari nagyvállalatok tartották fönn, ők finanszírozták, hogy biztosítsák jövendő szakmunkásigényüket. Réti elvtárs egy üveg konyakot is hozott, s így egyre barátságosabbá vált a kölcsönös ismerkedés. (Az ilyen feltűnően tisztességes fogadtatásnak valószínűen az lehetett az oka, hogy Palival mi lehettünk az egyedüli egyetemet végzettek.) A joviális és mosolygós iskolaigazgató pármondatos köszöntője után K. János otthonvezető szólt leendő munkánkról – a régi időkben „snájdignak” mondták volna alakját, annál is inkább, mert levitézlett katonatiszt volt, századosi rangban, gondozott, sötét bajusszal, s nagy problémát jelentettek számára mondjuk a suk-sükös szavak. Töredezett beszédében elmondta, hogy különösen a rendre, fegyelemre kell ügyelnünk, s a lakószobákban naponta így kell vizitálnunk, vagyis leginkább dresszírozást várnak el tőlünk. Ugyanis a hatágyas lakószobák szerint osztották ki a nevelőtanároknak a gondjaikra bízott gyerekeket, s ahogy mondta: a „körletrend”, a betört ablakok megcsináltatása ( és hasonlók) lesznek a legfontosabb elvárások velünk szemben. És havonta egyszer kell tartanunk számukra egy „nevelői órát”. – Én a hosszú emeleti folyosón az első három szobát kaptam, Pali barátom meg a következő hármat. A folyosó jobb sark ában volt egy elég tágas szoba a nevelőtanárok részére, ahol a szint nevelői leginkább tartózkodtak. A részletek s a többi tennivaló, úgymond, majd menet közben kialakul. Nevelőtanártársaink, bár nem volt képesítésük (amire, ahogy kiderült, nem is volt szükség), szimpatikusak és segítőkészek voltak. Napi munkabeosztásunk attól függött, hogy a gyerekek iskolában vagy a munkahelyen voltak-e, ennek megfelelően voltunk heti váltásban délelőttösök vagy délutánosok. És volt sorrend szerint az ügyelet, amikor a nevelő huszonnégyórázott, ő bonyolította le az ébresztőt és a takarodót, s amikor este 10-11 órakor elcsendesült az otthon, ő is lefekhetett ébresztőig az ügyeletes szobában. – Persze megismerkedtünk szobák szerint az ott lakó tanulóinkkal, s legelőbb is megválasztattam a hat fő közül egyet „szobafelelősnek”, s leginkább őáltala bonyolítottuk a napi dolgokat. De ennek nemigen volt foganatja – általában (köztük lévén) magamnak kellett a „körletrendet”, szobarendet és hasonlókat biztosíttatnom. (Ilyen volt például, amin az elején csak mosolyogtunk, az ablaktörések rendezése, mert bizony szinte minden héten betörtek egy-egy ablakot, s azt nekik kellett megcsináltatniuk. De még az ablakon lévő vitrázs függönyök precíz állása is téma volt az otthonvezetőnek.) Pár hét után Szalai Pali barátommal úgy gondoltuk, hogy megpróbáljuk Utassy Dzsót is közénk hozni, aki a Hajógyárban helyezkedett el könyvtárosként. S Dzsó nem sokat gondolkodott – hamarosan ő is köztünk volt, s a folyosó végén kapott szintén három szobát, ahol jól el lehetett bújni. És ezen fölbuzdulván, úgy gondoltuk, megpróbálunk még néhány volt egyetemistatársat megnyerni, s együttesen hátha sikerül a tanulókért valamit tenni, mert bizony nagyon vis zszaéltek védtelenségükkel a vállalatoknál, s az otthonban való létük is mostoha,
