Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Győri László: Tömörített élet
68 ellen, s lenne-e hely, ami befogadná. Költőkre nincs szükség. Adyhoz visszatérve: nem volt rám elementáris hatással. 9 – Nem véletlenül kérdezem, nemcsak a filmélmény miatt, hanem azért is, mert a Tiszatáj 1986. évi 4-es számában Vasy Géza Laposkúszás című könyveddel kapcsolatban azt írja, hogy Győri László igen fontosnak tartja az irodalmi hagyományt, gyakran készít variációkat klasszikus versekre. Nagy a rájátszások száma, József Attila, Csokonai és Arany mellett Apollinaire, Szimonov is helyet kap. Mit szólsz ehhez tizennyolc év távlatában? – Volt egy korszakom, amikor én is parafrázisokat készítettem, ez azonban nem mindig az irodalmi hagyomány tiszteletét jelenti, valamilyen cél érdekében is elő lehet venni egy klasszikus verset, kiindulópontnak tekinteni, felhasználni saját önös mondanivalóm megemelésére. Ezek a posztmodernség előtti hódolat jegyében születtek, akkor is, ha nem tudtam, hogy posztmodern dolgot művelek. Nem a klasszikusok tisztelete, ellenkezőleg, a klasszikusok előtti tisztelet felbomlásának a jegyei, amelyben nem is a klasszikusok az érdekesek, hanem a klasszikusokat éltetők. Áttételes művelet: egy verset bomlasztok fel, miközben egy ideológiát repesztek meg, már amennyire lehet. Emlékszem arra a komor hangulatra, amely ezeket a verseket kiváltotta belőlem. Nem a klasszikusokról, énrólam van szó. A parafrázis világosan elkülöníthető a hódolattól. József Attila- parafrázisom ( Van káposztánk görbe krumplink / piszkosan élünk s meghalunk mind ) keserű, Arany Jánosról írott versem tiszteletadás a költő előtt. – Még Vasy Géza tanár úrnál maradva: „Feltűnő az ironikus, a szatirikus, a groteszk hangvétel térnyerése.” Így igaz? – Különösen abban az időtájban. Amikor az ember fanyarul látja a dolgokat, csorbának látja maga körül a világot, akkor maga is csorba, ironikus verseket ír. Amikor az ember nyugodt, akkor az iróniát kevésbé használja. – Ez az életfilozófiád? Persze nem lehet különválasztani a költői magatartást az ember életfilozófiájától. – Hogyha külön lehetne választani, akkor baj volna, akkor nem lenne őszinte a vers, a versnek pedig őszintének kell lennie, habár az is igaz, amit egy tanulmányban olvastam valamikor, talán a hatvanas években, hogy az őszinteség nem esztétikai kategória. Nem, de a versnek magából az emberből kell kinőnie. Az olvasó megérzi, hogy belülről áramlik-e vagy sem. – Régebben fájdalom, rosszkedv, kilátástalanság jellemzett, de legújabb verseid olvastán azt látom, hogy a kiúttalanságot már magad mögött hagytad. – Igen, úgy gondolom. – Még egy másik kritikusi megjegyzés nyolcvannégyből. Treuer Mária 1985-ben a Forrás ban szintén a Laposkúszás ról szóló recenzióban azt írja rólad, hogy „nem 9 Később igen.
