Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Győri László: Tömörített élet
61 Csupa fiatal gyerek ült velem szemben, végighallgattak, aztán érdes kérdéseket tettek föl, egyszóval nekem támadtak: miért jöttem el Kaposvárról, jóformán csak azt nem mondták, mi a csodát keresek én Tatabányán, amikor itt vannak ők. Nem értettem, de válaszolgattam. Az est után körbefogtak, s kiderült: egyrészt a féltékenység beszélt belőlük, másrészt próbára akartak tenni. Ezzel aztán össze is barátkoztunk, még most, harminc év után is a híveim. Ezek a hosszú hajú beat-fiatalok nagy életet éltek, az úgynevezett ifjúsági klubokat saját hasznukra fordították. Zenét hallgattak, tekerőfociztak, csocsóztak, söröztek, költőket láttak vendégül és verseket írtak. Faludi Ádámból kitűnő költő és prózaíró lett. Nemigen ismerik, de az nem számít, attól még kitűnő író, költő. – Lassan elérkeztél ahhoz a ponthoz, hogy már te fedeztél fel húszéves tehetségeket. – Inkább csak segítettem őket, mert például Faludi Ádámot akkorra már megjelentette az Új Forrás. De volt, akinek a verseit én juttattam el az Új Írás hoz, Kakuk Tamáséit, aki később egy időre felhagyott a költészettel. 3 – Televíziós lett? – A helyi televíziónál dolgozott. Nemrég találkoztam vele, azon morfondírozik, hogy kiadja majd a verseit. – Tizenkét év csönd után 1980-ban megjelent a Tekintet című verseskönyved, ismét a Magvetőnél. Ekkor már megváltozott az élet, a példányszámot nem tették közzé belső megállapodás vagy intézkedés következtében. Keszthelyi Rezső volt a felelős szerkesztője. Kardos Györggyel, a kiadó igazgatójával találkoztál? – Nem. Értem én, hogy miért kérdezed: a könyvkiadás nagyhatalmú, kettős arcú figurája volt, egyrészt liberális, másrészt hithű kommunista, akinek a következő lépését sohasem lehetett tudni. Halála után egy emlékkönyvet adtak ki róla, sokan leírták róla: barátom. „Hát meghaltál, barátom, de fáj” – körülbelül ezekkel a szavakkal búcsúztatták. Nekem nem volt az, csak a kiadó láthatatlan igazgatója, mert a kiadóhoz, a Magvetőhöz hű maradtam, gondoltam, ugyanannál köszörülöm ki a csorbát. Tizenkét esztendőbe telt, mire a Tekintet a könyvesboltokba került. – Ebből a kötetből azért már csak felolvasol nekünk valamit!? – A Napló t választom. 4 Mit olvassak még fel az utókornak? Levél egy költőhöz. 5 Akkori lelkiállapotomat fejezi ki. Egy költőismerősöm ugyan magára vette, de önmegszólító vers, ugyanis nem tartozom azok közé a kivételesek vagy szerencsések közé, akik örökké hisznek önmagukban. 3 Az elmúlt években két verseskönyve is megjelent. 4 Ezen a helyen a vers természetesen nem tud elhangzani, még ide sem iktatom, aki kíváncsi rá, elolvashatja a Tekintet ben. 5 És akkor felolvastam.
