Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 5. szám - Füzi László: Kátrány és ezüst (Újabb fragmentumok Benes Józsefről és művészetéről)
47 Munkássága mindezek ellenére elérte célját, hatása, képeinek jelenléte jól érzékelhető. Akkor, amikor utoljára találkoztunk, a következőket mondta: Tudod, szabadok voltunk, megteremtettük magunknak a szabadságunkat, szabadon tudtunk dolgozni, Önmagától, minden kérdés nélkül mondta ezt. Ezt mondta Margitnak is, a halálát közvetlenül megelőzően. Benes, Margittal együtt valóban szabad volt, nem csak a szó leggyakrabban használt értelmében, politikai vonatkozásban, így is szabaddá tették magukat, hanem szabad volt a konvenciókkal szemben is. Előítéletek, elvárások, megfelelési kényszerek, szereplések, az időnek való kiszolgáltatottságok soha nem terhelték. Ha eljutott oda, hogy dolgozzon, akkor ideje is volt a munkára, s ez szinte állandóan így volt. Búcsúztatójára Margit az egyik utolsó képét hozta be magával a szerkesztőségbe. A kép alsó harmadában vastagított fekete mező látható, fölötte, de most nem az egész felső harmadot kitöltő szabad felület, kékkel és rózsaszínnel megfestett, éterien tiszta mező, égbolt. A kép felső részében ismét a vastagított fekete szín látszik, a sötétség leszűkíti, elnyeli a világot. Benes József valóban a művészetével mondott el mindent… 2018. január Felhasznált írások, kiadványok Benes József albumai, katalógusai Benes József, Közművelődési Közösség, Zenta, 1973 Benes József, Képek, Műcsarnok, 1994 Benes József képzőművész, 2001 Benes József képzőművész, 2006 Beszélgetések Hol van itt a művészet? (Benes József festőművész anekdotái) Lejegyezte: Mák Ferenc, Forrás, 1991. 6. 90–97. Bacsa Gábor: „Utólag gondolom”, Beszélgetés Benes József festővel, Tiszatáj, 2015. április, 46–56. „Mindig festő akartam lenni”, Benes Józseffel beszélget Virág Zoltán (Elhangzott 2015. november 6-án a Zentai Alkotóházban. A hanganyagot feldolgozta Lennert Móger Tímea, szerkesztette Sinkovits Péter), Forrás, 2015. április, 53–61. Hozzászólása a művésztelepek helyzetéről tartott ankéton Új Symposion, 1971, 79. szám 370. Baka István írása Baka István: Benes József Bábele, Forrás, 1994. 6. 15. Bartuc Gabriella írása