Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 5. szám - Füzi László: Kátrány és ezüst (Újabb fragmentumok Benes Józsefről és művészetéről)
28 hogy többet soha kezekkel nem festek embereket... Nem akarok sablonokat követni, nem akarom még saját magamat sem utánozni.” („Mindig festő akartam lenni”, Benes Józseffel beszélget Virág Zoltán) Benes képeiről hiányzik a cukormáz… Az én képeim nem arra valók, hogy kitegyék őket a falakra, Benes mintha Baka mondatát folytatta volna, amikor a képeiről beszélt. A nyolcvanas évek végétől Benesék Kecskeméten éltek, itt találtak megfelelő házat és közeget a maguk számára. Amikor a világ mozdult egyet, az itt élő művészek munkáit árusító galéria is nyílt a városban. A nyitás pillanatától figyeltem a galéria kínálatát. Volt ott egy Benes-kép, annak a szépsége máig él bennem, s a hiánya is belém hasít máig. A képen szénaboglyák láthatók, nagyobbrészt olyanok, mint megannyi szénaboglya a festészet történetében, az oldalukon viszont ott van a varrat, mint a Már az anyaméhben című nyomaton, vagy más Benes-képeken. Ezektől a varratoktól az ő szénaboglyái azonnal élők és hitelesek lettek – az én szememben mindenképpen. Még most is, annyi más kép után is fáj, hogy annak a képnek nem mentem utána, hogy nem néztem meg az árát, hogy nem küzdöttem meg érte. Kettőezer-egyben megjelent katalógusában szerepel ez a kép, címe: Szénakazlak , mérete százhússzor százötven centiméter, ezerkilencszáznyolcvankilencben készült, olajfestmény. A galéria falán láttam ezt a képet, láttam a katalógusban, a műteremben viszont nem, ez azt jelenti, hogy elkelt a galériában. Ebből az időszakból kiindulva mondom azt, hogy szükségszerű volt a találkozásunk. Egy nagy festő, aki világéletében írók, költők, s más effélék között érezte jól magát, s egy fiatal szerkesztő, aki megélte az irodalmat, aki a szellemi-művészi jelenségek közül az irodalmat tartotta a legfontosabbnak, mert az irodalom annyi mindent, politikát, közéletet, filozófiát helyettesíthetett, ezt gondolta akkor, s aki éppen ezekben az években döbbent rá a festészet, egyáltalán a képzőművészet erejére, fontosságára. Sok minden kellett ehhez, nyilvánvalóan szükségem volt erős képzőművészeti hatásokra, számos olvasmányélményre, másképpen fogalmazva: számos könyv áttanulmányozására ahhoz, hogy némi festészettörténeti áttekintésre szert tegyek, s szükségem volt arra, hogy jó néhány képzőművészt személyesen is megismerjek, érezzem a művészetük szerepét a maguk világában, de leginkább arra volt szükségem, hogy számos példán lássam, nemcsak az irodalmat, hanem a festészetet, a képeket is meg lehet élni, lehet és kell velük élni, a szépségükbe, az erejükbe ugyanúgy bele lehet kapaszkodni, mint az irodalomba. Amikortól a világom nyitottá vált ebbe az irányba is, akkortól értettem meg Benes képeit. Érteni a képeket, sajátos kifejezés ez, de ebben a kifejezésben nincs több ellentmondás, mint az érteni az irodalmat kifejezésben. Ez a kifejezés csak részben utal esztétikai, művészettörténeti vagy irodalomtörténeti tartalmakra, noha művek
