Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 4. szám - Illyés Gyula: Félbe-szerbe I. (A nemzeti érzésről – közreadja Illyés Mária)
37 FÉLBE-SZERBE Összegyűjtött tanulmányainak, az 1964-ben megjelent Ingyen lakoma című kötetnek a végére sorolta be Illyés Gyula „Félbe-szerbe” címmel azokat a rövidebb-hosszabb írásait, amelyeknek műfaját eltérőnek ítélte a tanulmányokétól. Féloldalas bevezetőjében – nem megtagadva iparosmester felmenőit – a kovács- és bognárműhelyek sarkában félretett, félig megmunkált fém- vagy fadarabokhoz, föl nem használt alkatrészekhez hasonlította a művészek és az írók műhelyeiben ugyanúgy felhalmozott, munkába vett, gondolatban előkészített vállalkozásokat. Sok, hasonlóképp abbahagyott írás – vélte – „megérdemel, ha többet nem, annyi eltűnődést: mi lehetett volna belőle, illetve, mi lehetne?” Már apám halála után, naplójegyzeteinek szerkesztése idején, Domokos Mátyás fölvetette egy hasonló című kötet megjelentetését az ilyen, „félbe-szerbe” hagyott írásaiból, amelyek a hatvanas-hetvenes évektől itt-ott megjelentek periodikumokban, és témában is, időben is egymáshoz látszólag nem kapcsolódó rövid szövegekből álltak, egymás közötti összefüggéseik a figyelmesebb olvasó számára olyan formában mutatkozott meg, mint a sakkban a lóugrás. Ez a terv azonban nem valósult meg. A már folyóiratban vagy napilapokban megjelent „Félbe-szerbe”, „Írói gondok” vagy „Gyors jegyzetek” című műhelyforgácsok bekerültek a már apám halála után kiadott Naplójegyzetek nek valamelyik kötetébe. A hagyatékában több, ilyenfajta kiadatlan vázlat és följegyzés maradt fönn. Közöttük nem kevés olyan, amelyek a félbe-szerbe, vagy az írói gondok cím alá sorolhatóak, némelyeket – noha szemmel láthatóan más és más időben írta le őket apám, más és másféle papírra, és más íróeszközzel és írásvezetéssel, de később ő maga fogta egy csomóba és látta el egységes piros tollas jellel, mint összetartozókat. Illyés Gyula maga is utal több helyen is a naplójegyzeteiben ilyen töredékekre, például 1975. november 10-én: „Mihelyt Flóra elkészül egy-egy csomó legépelésével, átolvasom. (Hogy kivegyem, amit az Írói gondok-ban vagy a Gyors Jegyzetek-ben közzé lehet tenni.) Ilyenkor – visszapillantva – tudatosul bennem valami abból, hogy éltem. Vagyis ha nem jegyeznék le semmit, semmi nem maradna meg az élet tényéből, mert hisz az emlékezetem romlásával már a múlt heti események kifolynak a fejemből. Holmi regényként olvasom a saját följegyzéseimet, akkor már annyira nem az enyéim.” Vagy pedig 1980 augusztusában: „Műhelyforgács – ilyen könyvcím alatt összegyűjteni az apróbb tanulmányokat, »abbahagyott« verseket, töredékes »írói gondok«-at, egy-két naplójegyzetet. Az előszóban az emlékeztető kép: milyen keresett gyújtós volt nagyapám bognárműhelyében a »szijács« – a gyalu alól papírvékonyan kipöndörödő forgács. De a »szijószék« alatt fölgyűlő fahasítékok is.” A hagyatékból ilyen kiadatlan szövegek közül választottam néhányat a Forrás kérésére. Igyekeztem hű maradni apám sorrendjéhez, de természetesen, mint minden hasonló, a szerző nem látta közlés esetében, én is nyilvánvalóan érzem, hogy Illyés Gyula nem így, és nem ezeket bocsátotta volna kiadásra. Saját megítélésem szerint válogattam ki a szövegeket, kihagyva az olyan részeket, amelyeket apám másutt már kidolgozottabban megírt, vagy amelyeket nagyon vázlatosnak
