Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 3. szám - Rejtvényfejtés (Kabdebó Lóránt életműinterjúja Utassy Józseffel 1985-ből)
49 megtudja, hogy én is Vadász vagyok, akkor megment engem, de azt mondta, hogy: fiatalember, maga távozzon erről a pályáról, mert tudomásom szerint nincsen olyan hely, ahol nők nem dolgoznának. Ahol pedig dolgoznak, oda magát úgyse vesszük föl. – És a nő maradt? – Igen. Most már nem ott van, mert férjhez ment utána, és elment Szolnokra. – És te hol laktál Pétervásárán? – Albérlő voltam, amíg OTP-s voltam, addig rokon embereknél volt egy üres konyha tulajdonképpen, amiben volt egy ágy, és ott tudtam aludni. És ezt úgy képzeld el, hogy télen anyám lejött, és be akarta törni a jeget, én meg csak röhögtem a dunna alatt, mert az be van fagyva fenékig, azt lehetetlen föltörni, olyan hideg volt. Utána aztán, amikor kirúgtak, nem tudtam mit csinálni, jött a nyár, hogy dolgozzak is, meg keressek is valami terményt, hát beálltam egy hevesi cséplőgépes társaságba. Rendes cséplőgépesnek. – Fizikai munkára? – Gondold el, hogy micsoda dolog volt, reggel négykor már ittuk a törkölyt, úgy kezdtünk, aztán este 9-10-ig dolgoztunk. – De ez idénymunka volt. – Két-három hét volt, amíg az egészet elcsépeltük. Zsákolni is akkor zsákoltam először, máig is érzem a nyakcsigolyámnál, rettenetes volt. Dobták, én vártam, hogy adják le a zsákot, tudod, fölemelt karral. És valaki szólt, hogy: Dzsó. Arra figyeltem, ezek meg nem néztek, hogy én elnézek, és rám dobták a zsákot. Hát úgy kiugrott a vállam, gerincem, hogy alig kaptam levegőt. – De azért folytattad? – Persze. Csak amikor már befejeztem, és mentem egyik vasárnap délelőtt Bükkszékre, a fürdőbe, akkor éreztem, hogy nem tudok mozdulni, és úgy vánszorogtam át a hegyen, hogy az valami kínlódás volt csak. Amikor cséplőgépeztünk, hál’ istennek ott még szerelmes is voltam, ez tartotta bennem a lelket, mert két gép volt, és két hatalmas nagy, óriási kazal, és állandóan azt néztem, hogy az én választott kislányom, a Pócs Marika hol húzza a töreket, és merre viszi. Ha ez nem lett volna, én ott halok meg, a biztos. Annyira szerettem azt a kislányt, de sajnos nem tudtam rábeszélni, hogy jöjjön el tanulni, pedig őt biztos elvettem volna feleségül, pillanatok alatt. – És ő ott maradt falun. – Igen. Férjhez ment, most Pétervásárán dolgozik. Az Áfésznál. – Szóval ez is letelt. – És akkor szeptembertől megüresedett a járási művelődési ház művészeti előadói állása. Jártam már ott, és közel voltam a tűzhöz, jelentkeztem egyből, aztán nagy szerencsém volt, mert föl is vettek. Indult az évad, és kellettem oda. Azt elfelejtettem még mondani, hogy előtte az egyik barátom volt a művészeti előadó, Dalos Andor – Egerben laknak most is –, és az ő ideje alatt gyönyörű szép színjátékokat vittünk színre, például Rozovnak a Nászutazását. Ez zenés vígjáték volt, végigjártuk az egész járást, mindenhol óriási sikerünk volt.
