Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 3. szám - Juhász Tibor: Lyukóvölgy
19 Juhász Tibor Lyukóvölgy Éjjel esett, az aszfalt még nedves, a repedésekben és a kátyúkban olajfoltos pocsolyák, az emberek kikerülik őket, de sokan nem néznek a lábuk elé, telefonjaikat nyomkodják, délelőtti teendőiken gondolkodnak, a legtöbben talán még félálomban vannak, belelépnek a vízbe, sietősen cipőikhez, nadrágszárukhoz kapnak, mintha lehetne változtatni a helyzeten. Beállok a büfé körül sorakozó emberek közé, félkörívben tömörülünk az ablakhoz, lehetetlen eldönteni, ki következik. Az eladó határozza meg a sorrendet, akit ismer, azt név szerint hívja. Mit kérsz, Pista, szól oda egy köpcös, svájcisapkás alaknak, ő azt mondja, körtét, kettőt, meg egy szendvicset is, szalámisat. Nyolc óra lesz, mire kérhetek, kávét szeretnék, egy cukorral, mondom a hölgynek. Arrébb húzódom, a láthatósági mellényt viselő közmunkások mellé, a műanyag poharat egy virágágyásba teszem, cigarettát sodrok. Bár nem ő az első, negyed hatkor Debrecenben már találkoztam hajléktalannal, mégis meglepődöm. Mikor átnyújtom a cigit, összeér a kezünk, áldjon az isten, mondja, nekem meg eszembe jut, hová megyek és miért. A cigarettámat menet közben szívom el, a jegypénztárhoz indulok. A terem bal oldalánál kapok vonaljegyet, jobboldalt egy stand, péksüteményeket, üdítőket, kávét lehet venni. Egy idős úr háborog, rosszul adtak vissza, állítja, az eladó egy pirszinges lány, huszonéves, elküldi az anyjába az öreget, az öreg meg őt, állnak egy kicsit egymással szemben, a lányon jobban látszik a sértettség, dühösen, szinte számonkérően néz rám. Mikor kifelé megy, a férfi arcát is látom, ideges, dörmög magában. Az aluljáróig mögötte haladok, lent felbátorodik, felém fordul, szidja a fiatalokat, meg az eladót, hogy milyen csúnya. Széttárom a karjaimat, és mielőtt még igenlő válasznak venné a reakciómat, meggyorsítom a lépteim. Mindkét villamos, az 1-es és a 2-es is elvisz az Újgyőri főtérig, ott kell átszállnom a 16-os buszra. Pár percnyi várakozás után felszállok a 2-esre, a Vasgyár felé megyek. A legelső ajtónál állok, közvetlenül a vezető, egy telt, rövid hajú, napszemüveget viselő nő mögött, aki jókedvűen beszélget az elöl ülő férfiakkal. Az egyikőjük munkásruhában van – festékes zubbony, maszatos nadrág, munkavédelmi bakancs. A másik, az ablaknál ülő jó vágású, vállas, harmincas férfi nagydumás, folyamatosan viccelődik, a vezető meg röhög. Nem értem a poénokat, valami közös ismerősről lehet szó, későn kezdtem figyelni a történetre. A vállas férfi ölében egy fiú ül, mellére horgasztja az állát, néha felnéz, artikulálatlan hangokat Részlet a Nemzeti Kulturális Alap ösztöndíjának támogatásával készülő műből.
