Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 12. szám - „Vasmarkú lelkészre volt szüksége a gyülekezetnek” (Schill Tamás néprajzkutatóval beszélget Kriskó János)
124 hogy folyik-e még bármiféle hitéleti tevékenység a falak között, de a helyieknek természetes, hogy más funkciókkal működik az egykori templomépület. Hogy mennyire vallják a patajiak magukénak ezt az egykori templomot, arra rendkívül jó példa az itt történt események nagyságrendje. Általában két eseményt szoktam kiemelni, amikor ez szóba kerül, olyanokat, amelyek a fontosak voltak a település életében. Az egyik 1985-ben történt, amikor a kései Kádár-korszak egyáltalán nem barátságos légkörében itt alakult meg az a civil szervezet, amely a mai napig él és működik: a Patajiak Köre nevű egyesület. Akkoriban még nem volt székházuk, azt a későbbiekben Kerényi József Kossuth-díjas építész tervei alapján, egy régi polgári porta felújításával teremtették meg. Ez az esemény volt az egyik sarokpont. A másik pedig 2009-ben, az 1919-es események kilencvenedik évfordulóján emlékeztünk meg a Szamuely Tibor különítményesei által felakasztatott helyi áldozatokra. Akkor Sólyom László köztársasági elnök úr látogatott el Dunapatajra, és itt fogadtu k őt, ebben az épületben volt a hivatalos köszöntése, és egy kiállítással is készültünk az eseményre. Amikor az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején tapasztalták az unitárius gyülekezet fokozatos leépülését, Pastyik István, aki már 1959 óta módszeresen gyűjtötte a későbbi Pataji Múzeum anyagát, vetette fel a gondolatot, hogy az épületet úgy kellene megmenteni, hogy abból közintézmény, múzeum legyen. Az is rögtön nyilvánvaló volt, hogy úgy kell az új funkciót elhelyezni az épületben, hogy az eredeti épületbelsőt, a búto rzatot lehető teljességgel meg kell menteni, nem szabad hagyni, hogy a totális megsemmisülés legyen a sorsa, mint a zsidó hitközség egykori zsinagógájának, amit a háború után eladtak, majd az 50-es évek végén nyom nélkül elbontottak. – Említette, hogy a kegytárgyak az unitárius p üspökséghez kerültek vissza. Ez lett a harang sorsa is? – A harang változatlanul fenn van a toronyban, időnként meg is szólaltatjuk. A legutóbbi alkalom a nándorfehérvári diadal 555. évfordulója volt, amikor déli 12 órakor ez a harang is megszólalt a településen. Nem sokkal később, amikor az unitáriusok forgattak itt egy filmet a Magyar Televízió közreműködésével, ismét csak megszólaltattuk a harangot. – Ezek szerint az unitáriusok továbbra is számon tartják a helyet. Van valamiféle érdemi kapcsolat önök között? Nem arra gondolok, hogy az unitárius egyház például anyagilag támogatná a Pataji Múzeumot, inkább emberi gesztusokra. – Természetesen élő kapcsolatban vagyunk az unitárius közösséggel. A filmforgatás kapcsán fel is merült, hogy alkalomadtán egy istentiszteletre is sor kerülhetne a templomban, de a Budapesttől való távolság miatt erre mindeddig nem került sor. – A dunapataji unitárius közösség története tehát egy bő három évtizedes szakasz a község életében. Kuriózumnak tekinthető az új vallásfelekezet megalapításának az indoka, az adóelkerülés szándéka is. – Hogy történetileg pontosak legyünk, meg kell említenem, hogy jóval korábban, az 1880-as években már volt arra kísérlet a községben, hogy létrehozzanak egy unitárius gyülekezetet. Szinte pontosan ugyanezek voltak a kiváltó okok, akkor is az adó mértékének megemelése elől akartak kitérni többen a református egyházból. Barabás István lelkész a dunapataji unitárius gyülekezetről 1938-ban megjelent könyvében 10 tényleges kilépőről írt, és közöttük , valamint a 30-as években kitérők között családi kapcsolatokat vélt felfedezni. Hogy ezt magabiztosan állítani lehessen, további kutatások kellenének. De az nem kérdés, hogy volt a kiválásnak előzménye Dunapatajon.