Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 12. szám - „Vasmarkú lelkészre volt szüksége a gyülekezetnek” (Schill Tamás néprajzkutatóval beszélget Kriskó János)
120 tudta olyan igénnyel nyomon követni az építkezés egyes részfolyamatait, mintha itt lakott volna, adódtak is rendre kisebb-nagyobb problémák a templomépítés során. Ha felpillant a kazettás mennyezetre, a táblák egy részén különféle feliratokat, vagy azok nyomait lehet látni. Azért elmosódott egy részük, mert röviddel azt követően, hogy elkészültek, Barabás lelkész úr letakartatta, átfesttette a feliratok többségét. Ezek a feliratok zsoltáros, illetve bibliai idézetek voltak, amelyekkel Barabás István csak akkor szembesült, amikor már elkészültek. Határozottan ellenezte ezeket a feliratokat, és még a templom felszentelése előtt megkérte a festőt, hogy takarja le, fedje el őket. – Lehet tudni, hogy mi volt a kifogása a zsoltárokból és a Bibliából vett idézetekkel? – Barabás a könyvében csak annyi említést tesz a feliratokról, hogy azok „rosszul sikerült irodalmi kísérletek”, amit nehéz értelmezni akkor, ha a másik közlést igaznak vesszük, tudniillik, hogy az inkriminált szövegek kivétel nélkül vallási szövegek voltak, ráadásul pontos idézetek. Amennyire utólag ki lehetett silabizálni ezeket a kitakart feliratokat, az egyik a kitérés körülményeire, a probléma eredeti forrására utalhatott. Feltehetően a konfliktus elmélyülését és eszkalálódását akarta Barabás István lelkész úr megelőzni azzal, hogy lefesttette a feliratokat. – Van-e írásos lenyomata annak, hogy miképp reagáltak a református atyafiak a kiválásra? Nem határolódtak el a kilépőktől? Okozott-e további konfliktusokat is a településen a kilépés, vagy a vita megmaradt egyházi berkeken belül? – Nagyon széles skálán mozgott az, hogy ki hogyan viszonyult a hirtelen létrejött helyi unitárius gyülekezethez, és annak tagjaihoz. Ne feledjük: igen gyakran közvetlen és közeli rokonságban voltak a maradók és a kiugrók. Sokszor a közvetlen leszármazottak, a gyerekek is ott maradtak az eredeti egyházközségben, csak a családfő távozott. Volt, aki a leghatározottabban ellenezte a távozást. Maga Simon Ernő református parókus lelkész azt nyilatkozta az új templom felszentelését követően, hogy: „Lesz ez még a mi ifjúsági templomunk!” Ő komolyan hitte, hogy a kitértek előbb-utóbb visszatérnek a reformátusok közé, a templom pedig ez esetben a református egyházra száll. Ugyanakkor arról is vannak adataink, hogy többen a reformátusok közül az új unitárius templomba jártak istentiszteletre, holott nem tértek ki a reformátusok közül. Tény, hogy megoldatlan volt hosszabb ideig az új felekezet gyermekei számára az istentiszteletek szervezése, egészen a templom felépüléséig. Kézenfekvő lett volna a polgári iskola épülete, de az intézmény ehhez nem járult hozzá. Csupán egyetlen alkalommal volt ott istentiszteletük, mégpedig az első, mindjárt az alakulást követően, 1936 februárjában. Később nem engedélyezték nekik, hiába kérvényezték. A templom felépülése után megoldódott ez a probléma is. – Volt-e jelentős növekedés az unitárius hívek számában? Kérdezem ezt azért, mert 26 fős gyülekezet kedvéért ritkán építenek templomot. – Bizonyára jelentősebb gyarapodás is lehetett a létszámban, de pontos adatot nem tudok mondani. Az unitáriusok iratai megvannak, javarészt fenn a fővárosban, az unitárius püspökségen, pontosabban az Unitárius Egyház Levéltárában. A hívek mindenkori pontos létszáma még további kutatásokat igényel. Vannak arra jelek, hogy az új felekezet próbált minél több kisgyermekes családot is bevonzani, tudunk arról, hogy a református iskol ával is voltak bizonyos vitáik. A templomba jártak gyerekek is, volt ifjúsági közösség is , de az alapprobléma továbbra is megmaradt, hogy a helyi gyülekezet zömét nyugdíjas korú személyek alkották. Talán ezzel magyarázható a leginkább, hogy a 60-as évek derekára gyakorlatilag elfogyott a közösség. Nyilván szerepet játszott a létszámfogyásban az elvándorlás is, de az akkoriban még nem volt számottevő. Tény, hogy nagyon megcsappant a
