Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 12. szám - Lanczkor Gábor: Kasztíliai útinapló
60 elüldözhették a maguk szefárdjait, de Magyarországból már végképp nem lehet kivonni azt, hogy mégiscsak Ady Endre országa vagyunk, akiknek a vérség már végképp nem számít, csak a lelki rassz kereksége, Ámen. El Greco, a görög. A szülőföldjén festett korai munkáin épp annyira magától értetődő a konvencionális ortodox aranyháttér, mint amilyen természetesen hat természetfölöttinek a sziklatetőn épült város ege a kései képein; melyeken mintha az emberi alakok is a vihar után kitisztuló kasztíliai égbolt szaggatott felhőformáit utánoznák. Februári-márciusi festészet a Halak jegyében. Mint a medúzák egy tengeröbölben, úgy úsznak a holt kardinálisok vörös kalapjai a katedrális mellékhajóinak és kápolnáinak magas terében. Írni fogok egyszer egy teljes könyvet Caravaggio Keresztelő Szent Jánosairól Toledótól Rómán át egészen a valettai záróakkordig. Visszatérő élményem magánszálláshelyeken, hogy a kontinens módosabbik felén a derékhad két fillérért árusította ki sokat magasztalt ízlését a reflektálatlanul ironikus skandináv trash-ben utazó IKEA-nak. Vettem két kést Toledóban; albacetei kések. Európában az egyetlen tágas-mitikus, minden zugában fényjárta, nem zord és nem szentimentális táj, ami még mindenre emlékszik, és ahol én is annyi mindenre emlékezhetek, és amely ma se vár bocsánatot a letarolásáért, a kasztíliai Dekkán. Madridon át Segoviába utaztunk. Az ezer méteren épült város fekvése épp olyan drámai, mint egy Szophoklész-kardal. Délen a Guadarrama hósipkás vonulatai viharfelhőkkel olvadnak bele a végtelen magasságba; az alacsonyabb, világoszöld dombok fölött kék ég látszik, és egy tölcsérforma, fényesfehér felhő, amely mintha a legmagasabb havas csúcs oldalra kitolt tükörképe lenne. A segoviai Alcazar kertjében két magas himalájai cédrus fészekké roncsolt csúcsán gólyák tanyáznak. Ők azok: a mi kedves fehér gólyáink, akik a magyar nyárban kéményeken és villanypóznákon költenek. Meghökkentően vadnak tűnnek itt és most; a szárnyuk szegélye fekete. Akár egy magába tekeredve alvó, tarajos hátú, öreg sárkánykígyó, olyan az esti kivilágításban a kontinens utolsó gótikus katedrálisa. Az Alcazar alatti szakadékos patakvölgy túloldalán, a kopár domboldalban közelről is megcsodálok egy fölszántott (nem túl nagy) földdarabot. A sápadt rögök között sáros mészkődarabok fehérlenek; mintha a barázdáknak épp úgy alkotóeleme lenne a kő, akár a rög. Középütt pár sziklatömböt teljesen kikerült az eke. „A nővérem haragszik a kőre”, jut eszembe egy szikár káli-medencei mondat.
