Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 12. szám - Szepesi Attila: Barbár szonettek (versciklus)
51 hulladékvas és papír gyűjtésére. Villanyhuzal gubancában zöldrozsdás rézcső. Vakablakig futó vaslétra, kiszáradt borostyánindák, penészfoltok közt lózungok esőáztatta és olvashatatlan ákombákom betűi. Krétával pingált török basa. A tégla réseiből fityegő fű- csomó. Tátongó vagina – körötte infantilis nap- sugár. És itt-ott mára emléktelen gép- pisztolysorozat íves emléknyomai. Porfelhőben 1956 ködös októberében ledőlt a Szabadság téri szovjet emlékmű, nagyot reccsenve ezer darabra hullottak márványlapjai meg az aranyfestékkel pingált cirill betűk. A flaszterra hullt obeliszk körül kör- táncot ropott az összekapaszkodva hahotázó, önfeledten rikoltozó utcanép. A közeli amerikai követség erkélyéről egy középkorú férfi filmre vette a karneváli jelenetet. Szeretném látni azt a filmet, ahogy – esztergályos inasok, kalauzlányok, kalapos-öltönyös urak, fehér köpenyes fodrászok és seprűnyéllel hadonászó házmesterek közt – a porfelhőben ott járom magam is tizennégy évesen a kerge táncot. Wágner A forradalom napjaiban Wágner, házunk spiclije, aki különösebben nem is titkolta, hogy az ávónak dolgozik, magára csukta lakása ajtaját, csak a függöny résén leskelt ki a körfolyosóra meg az udvarra. Amikor aztán megalakult a Kádár-kormány, ahogy mondta: újra felvirradt az ő napja. Besomfordált a nyitott ajtókon, sunyin körbeleskelt és otrombán kérdezgette a konyhában főző asszonyokat, hogy és mint vannak kedves család- tagjaik. Egyedül Buchsbaum nénitőt rettegett, akit mindenki Buksi néninek hívott, mert az idős asszony – náci láger túl- élője – ha csak megpillantotta, azt rikácsolta: rohadt sváb, most komcsi, bezzeg a vészkorszakban nyilas karszalagot viselve fosztogatta az elhagyott zsidó lakásokat!
