Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 11. szám - „…s amik történni fognak” (Sándor Ivánnal beszélget Ménesi Gábor)
20 Hamlettel mindaz megtörtént, ami az egész emberiséggel a történelem folyamán. Hogyan lehet mindezt továbbadni? Hamlet ezt a nehéz feladatot bízza Horatióra. Az említett előadás eltüntette Horatiót. Igaz, Shakespeare-nél is eltűnik, mert Fortinbras megjelené- sével zárul a darab, aki nemhogy nem akar emlékezni arra, hogy mi történt Hamlettel, de egyenesen ki akarja irtani a Hamlet-sors tanulságát. Foglalkoztatni kezdett, hogy milyen megpróbáltatások várnak arra az emberre, aki emlékezni és emlékeztetni akar. Milyen lehetőségei vannak a mai világban? Mit éltem át én magam ebből hosszú életem során? Mi mindenre emlékezem, és mire akarok emlékeztetni? Elhatároztam, hogy írok egy Horatio-regényt. Belekezdtem, és elég sok oldal elkészült, mire rájöttem, hogy nem tudom megírni, mert Shakespeare figuráiról ma már nem lehet irónia nélkül érvényesen beszélni. Tom Stoppard pontosan megtalálta a megfelelő nyelvet és beszédmódot, de én erre alkalmatlan vagyok. Eldobtam, de közben belemélyedtem a XVI. század világába, és nem tudtam szabadulni tőle. – Miért éppen a középkorban találtál analógiát arra, amit a jelenvalóságban magad körül tapasztalsz? – Akkor kezdődik a spanyol–németalföldi háború. Évtizedeken keresztül gyilkol- ják egymást. Olykor a franciák is bekapcsolódnak a küzdelembe. Máglyák égnek Franciaországban, de még Spanyolországban is. Az angol flotta kihajózik, és megütközik a spanyol armadával. Róma és Wittenberg között kitör a vallásháború, az eszmék küz- delmét iszonyú pusztítás kíséri. Gyakoriak a parasztlázadások, nemzettől és vallástól függetlenül felégetik a kastélyokat, gyilkolják az urakat. Vérszemet kapnak a svédek, és elindulnak a Baltikum felé. Az iszlám is egyre jobban terjeszkedik. Mindeközben milliók kényszerülnek menekülni, vándorolnak minden irányból. Ismerősnek éreztem ezt a vilá- got, benne az uralmi rendszerek működését. Mondok egy példát a hatalom gátlástalan manipulációjára. Hieronymus Bosch évtizedekkel korábban zseniális sejtéssel festette meg nemcsak a maga korának, de a későbbi korszakoknak a világát is. A krónikák feljegyezték, hogy II. Fülöp, akitől az egész Európát gyökeresen felforgató háború elindult, harminchat Bosch-festményt őrzött az Escorialban, és büszkén mutogatta a főrangú látogatóknak, mint művészetpártoló uralkodó. Nemcsak onnan ismerős, hogy a hatalom azzal a művé- szi teljesítménnyel próbál kérkedni, amelyik éppen az ő gátlástalan, gyilkos uralmát örökítette meg. A felsorolt példákkal igyekeztem összefoglalni, hogyan jutottam el a XVI. század világába, s mondhatom, nagyon otthon éreztem magam benne. – Bizonyára Horatio helyett szükséged volt valaki másra, aki ezt a sorsot megtestesíti, magára vállalja a felejtés elleni küzdelem terhét. Ezt a figurát találtad meg legelőször? – Igen, elsőként a Thomas nevű figura jelent meg előttem, aki állandó menekülésre kényszerül. Édesapja, aki a kegyetlen harcok áldozata lesz, már a regény első mondatában kiadja parancsát, ami a fiú sorsát végig meghatározza: „Fuss! Menekülj!” De nem csak ő, minden szereplő szüntelenül vándorol, senki sem tud olyan helyre érkezni, ahol ne talál- kozna további menekülők áradatával. Ez sajátos ritmust ad a regénynek, nyelvi értelem- ben, a mondatok szintjén is, amit a tenger hullámzása, áradása is tükröz, csakúgy, mint a hozzá kapcsolódó tájvilág az eső, a köd, a sár állandóságával. Az apa a leideni egyetem professzoraként Hérodotoszt fordít, tehát nagyon komoly szellemi útravalót hagyomá- nyoz Thomasra. A görög történetírótól tanulják meg, többek között – aki a görög–perzsa háborúról hírt adva bejárta a mai Közel-Keletet –, hogy nem ismerhetjük meg önmagunkat anélkül, hogy a másikat megismernénk. Apja feladatként adja Thomasnak a felejtés elleni küzdelmet, azt, hogy őrizze mindannak az emlékét, amit átélt, aminek a tanúja volt. Erre utal a regény mottója, mely a Jelenések Könyvéből származik: „Írd meg tehát, amiket láttál,
