Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Luchmann Zsuzsanna: Hét etűd a halálra (Jenei László: Díszössztűz)
126 amelyet identitásai megjelenítenek. A Temet, érlel beszélője például tehetséges építész, akinek látásmódja alapjában határozza meg az írás „architektúráját”, abszolút középpontjába helyezve a házat, ahol az anya a világ legunalmasabb tevékenységét űzi: haldoklik. A „ nem e világi léptékű ” épület leginkább egy zikkuratra emlékezteti az olvasót: láthatatlan határsáv választja el a környezetétől, a lábazat terméskövei pedig misztikus módon őrzik a tekintetektől elsötétített szintjeivel, labirintusszerű folyosóival, a benne és körülötte kialakított áldozati helyekkel: a nappali komódjával és a hátsókert kisállattemetőjével. A szentélynek papnője is van, a múmiaszerű társalkodónő, aki aktív közreműködője a sírkerti szertartásoknak. „ …ilyen a ház, ránézésre is földöntúli erők dolgoznak benne, elsősorban anyám, és ez igen nagy hatással van rám” (22. o.) – mondja az elbeszélő, mint ahogy azt is ő mondja: „ Amíg ez a bohóckodás tartott, az időt mindig elütöttem valahogy, legtöbbször elemeztem a sírkert architektúráját, a rendeltetés és a tényleges kiképzés összhangját.” (29. o.) A Jenei-poétikát meghatározóan formáló intermedialitás, illetve a kultúrtörténeti hagyománnyal folytatott állandó párbeszéd az egyes világok megteremtésének funkcionális elemeiként vannak jelen a halál-etűdökben is. Csak néhány a kötetet behálózó utalásokból. Az egyetemi tanár és galerista Balan, akinek az egész élete folytonos reflexió saját széles körű műveltségére, a műveletlenség megalázására használja Britten operájának ( Halál Velencében ) egyik jelenetét, halálos ágyán a Rubljov Szentháromság ikonjától megrendült nagyanyját vizionálja, és élőképként rendez meg gyanútlan öccsével egy Chiriko-kompozíciót. Jannak Britten operájából nem Aschenbach, hanem Tadzio az ikonikus figura, novellájának hitevesztett papja pedig csak Van Eyck decens, álmos tekintetű Krisztusát, a Szent Arc ot képes előhívni. De ott van a szövegekben többek között Oudry Halott farkas a, Pedro de Mena Mater Dolorosa ja, Foucault Én, Pierre Rivière, aki lemészároltam anyámat, húgomat és öcsémet című regénye, ahogy sok film- és színházi produkció is, központi szerepben azzal ( Mozart-fivérek ), amit Olof Palme közvetlenül az ellene elkövetett gyilkos merénylet előtt nézett. Jenei László új könyve gazdag utalásrendszerének saját szövegbe íródó emlékező-felidéző reflexióival nemcsak egy kulturális hagyomány folytonosságában helyezi el magát, de írástechnikai megoldásaival, az intermediális érdeklődés látásmódként érvényesülő jelenlétével a végtelen felé is tágítja a témáról, a halálról való beszéd lehetőségeit. (Jelenkor, 2016)
