Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Luchmann Zsuzsanna: Hét etűd a halálra (Jenei László: Díszössztűz)
123 E tekintetben kap különös jelentőséget a Hátranéz, s mire lát című időfelbontó elbeszélés – akár a kötet halál- és temetőfelfogását értelmező metaszövegként is olvasható – nyitónovellája. Szerzője az írás egyik szereplője, egy testvérpár fiatalabb tagja, a történet idejébe idézője pedig a kórházban haldokló idősebb fivér, Balan. Az alárendelődő személyiségű Jan a gyerekkorában elszenvedett traumák következményeként (bátyja uralta őt, szexuális értelemben is) képtelen „ bármilyen társas szituáció ” irányítására; kizárólag az írásban tapasztalja meg, hogy „ van az erőszakosságra válasz ”. Novellája egy soha véget nem érő temetést rajzol egy pappal, aki annak szüntelenül ismétlődő volta miatt már „ nem tudja használni a halált ”, de akitől a gyászoló gyülekezet is a megszokottól gyökeresen eltérő megoldást vár, mert nincs halott. Élő embert állítanak a sír szélére, s a papnak kell meggyőznie őt arról, hogy jó döntést hoz, ha önként fekszik a koporsóba, és meghal. A jelölt hajlik rá, hogy megtegye, mindössze annyit szeretne, hogy „ ne tűnjön föl kudarcnak, hogy a világban betöltött szerepe így kiüresedett ” . Ebben ugyan megegyeznek, az utolsó fázisok mégis megakadnak, mert azt látják, hogy „ nincs a halni készülőnek arca, nincs fény, ami megvilágítja, nincs szó, mely leírja ”, ami eddig ismerős volt, ismeretlenné válik. Állnak tanácstalanul, „ s kezdődik elölről az egész, csöndtől a csöndig, kihívástól csődig. […] Ha lemegy a nap, összébb húzódnak, és folytatják. ” Mint egy torzító tükör. Felülete nemcsak a szakralitásban kiemelt fontosságú csönd et fosztja meg minden vallásos tartalmától, de az élet végső kérdései is valamiféle fordított kinyilatkoztatásként (temetőkapu-feliratként) jelennek meg benne: „… nem csak az elkövetett bűnért lehet és kell bűnhődni. Nincs feltámadás.” És a Díszössztűz nek sincs egyetlen írása sem, amelyben ne az elkövetett vagy elszenvedett bűnhöz kötődne a halál helye, a temető világa. Ez is olyan kapcsolódás, ami kötetről kötetre hagyományozódik az életműben: bűn, bűntudat, lelki sérülések, pszichés működési zavarok, szexualitás, halál, érzéki megjelenítés együtt járnak a Jenei-szövegekben. De az őket alakító eljárásmód, azok a technikai megoldások, amelyek alkalmazásával az állandó elemekből különböző identitások és világok születnek, nagy változatosságot mutatnak. A Díszössztűz etűdjeiben jellemzően filmes eszközök – a legmegfelelőbb rálátást biztosító rések, sávok, látószögek, látványnyílások keresésének, a legideálisabb pozíciófogás kísérleteinek vizuális elemei – szervezik a megképződő világot. S ennek azért van jelentősége, mert alkalmazott technikaként a kifejezendő tartalmat képezi le, a jelentést sokszorozza meg. Foucault ötödik alapelve szerint a heterotópiák mindig feltételezik egyfajta nyitó-záró rendszer meglétét, amely egyszerre szigetel el és tesz átjárhatóvá, s ahová a belépés nem képzelhető el bizonyos gesztusok megtétele nélkül. Jellemzően így működik ez a kötet különböző identitásainak világában is: a nyitás-zárás egyszerre ad lehetőséget a rejtőzködésre és a feltárulkozásra, az óvatos és alapos megfigyelésekre és a figyelem önmagukra irányítására, saját temetőik át- meg átjárására. Jannak például a magabiztosság tanulásának lehetőségét adja két hatsávos sugárút kereszteződése, ahol „ visszfény és visszhang ősi félelmeket ébresztő elegye rákényszeríti az embert, hogy elfogadtassa magát a külvilággal. […] Az elsajátítás és az elfogadtatás része, első leckéje, amit a visszaszorulás ellen tesz, vagy ahogy éppen fékezi magát, kitér, hogy pozíciót fogjon, s áll a nagyvárosi forgatagban, keresi a kontrasztot, szinte játszik az érzékelés határaival. Mindez kiváló szempontokat ad az önértékeléshez. ” (94. o.) A rés Ludi számára két jelképes kőtuskó között képződik, innen indul az erdei ösvény az egyetlen helyre, ahol nincs szüksége anyagra ahhoz, hogy érezzen, mert „ a rothadó altalaj vegyesen istálló- és temetőszaga – talán a kémiai rokonság ösztönös felismerése töltötte el egyfajta boldogsággal ” (164. o.) és a körülmény, „ ahogy egy kidőlt fán fekve nézik egymást a halállal ”. A Miamazon város fölé magasodó tornyának exkluzív szórakozóhelye látványnyílás : egy alul is üvegből lévő, kriptahangulatot árasztó gömb, amelyből körkörös svenkeléssel kiválóan át lehet fogni a temetői áhítatot sugárzó
