Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Dobozi Eszter: Képek és képzetek I. (versciklus)
11 Vezeklő Milyen lesz résekbe húzódni vissza? Milyen bepréselődni szűk helyekbe, ahol tered olyan kicsinyke, mintha tested betöltené: ne tudj semerre moccanni sem. S a fal, mely úgy szorítja parányi lényedet, hogy már lehetne határaiddal egy. Járni teremről teremre: álmodod csupán vezeklőn. Aki érti… Mezítláb a vakondtúrásba lépni milyen, érintését a porhanyóssá vált földnek mutasd meg! Most, aki érti e fohászt, csak őhozzá folyamodván kérem: ahogyan egykoron a déli naptól fölhevült homokpuszta hosszán engedtél futnom, a talpam alá add karcos szemcséit érezni e tájnak! Állandóság s a szűnő Fél zöldben, sárgában megannyi úszó sziget, s mind parányi, alig tenyérnyi folt a vízen. A felhőkből kibúvó Nap? A Magasságnak Ura, ki nézi itt magát, mint tükörben? A lehulló tárgyak alászállása ez? Kilépni készülőn a magát felszínre küzdő? Pocsolyában állandóság. S a szűnő. Amarillisz Milyen volna belépni a kehelybe, mint a méhek, bogarak? Araszolni a viaszos sziromlevélen egyre beljebb, majd föl a bibéig karomnyi szálon. A ringó porzókon pihegve megtelepedni. Nem törődve holmi árnyalakokkal. A fényes fehérrel betelni, s csak lenni végtelenében.
