Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 9. szám - Bárth János: A tanya emlékezete (Juhász Antal: Tanyák, tanyai emberek Szeged vidékén, 1964–2000)
132 Bárth János A tanya emlékezete Juhász Antal: Tanyák, tanyai emberek Szeged vidékén, 1964–2000 Nagyalakú, 184 oldalas, kemény kötésű, kiváló műnyomó papírra nyomtatott impozáns könyvet bocsátott útjára a szegedi táj tanyáiról Juhász Antal, aki a Szegedi Tudományegyetem néprajzprofesszoraként vonult nyugdíjba, de lelke mélyén mindig „az maradt, ami volt”: néprajzkutató muzeológus. A szegedi Móra Ferenc Múzeumban, ahol „munkálkodó évei” javát töltötte, szorgalmasan végezte a néprajzi muzeológusra váró feladatokat: tárgyakat gyűjtött, népéleti régiségeket leltározott, kiállításokat rendezett, hivatali ügyeket intézett, csoportos kutatásokat szervezett, köteteket szerkesztett, tanulmányokat írt. Eközben igyekezett minél több időt „terepen” tölteni. Szeged táján ez az áhított terep, Tápé, Algyő, Kistelek kivételével, jobbára tanyás határrészeket jelentett. Juhász Antal számára a legemlékezetesebb néprajzi kutatóutakat a tanyajáró bolyongások jelentették Szeged flaszteres utcáitól 20-30 km-re az akác- és nyárfa-bokorerdőcskékkel tarkított homoktengerben, ahol legendás biciklijét leginkább csak tolni lehetett. Tanyajárásai során sokat beszélgetett különböző rendű-rangú tanyai emberekkel. Rengeteget fényképezett. Némelyik tanyán az átlagosnál jóval több időt töltött: felmérte az épületeket és a tanyai telephely egészét, alapos interjút készített a gazdával, vagy a gazdasszonnyal. Tanyai emlékek, tanyai kutatások dokumentumai: fényképek, felmérési rajzok, interjúrészletek képezték a most kiadott könyv alapanyagát. Az ezredforduló óta hatalmas változás zajlott le Magyarországon is a tömeges, vagy ha úgy tetszik: a köznépi fényképezés történetében. A film nélküli, digitális fényképezés rohamos elterjedésével manapság mindenki tud használható színvonalú fényképet készíteni, akinek van némi kompozíciós érzéke, és nem fordítja a kamerát a tűző nap sugaraival szembe. Nem így volt ez Juhász Antal legfontosabb tanyajárásai idején, az 1960-as, 1970-es években. Akkortájt a filmes fényképezés járta, sőt a muzeológusok leginkább fekete-fehér filmet töltöttek gépeikbe. A fényképező személynek sokat kellett bajlódnia a fényméréssel, a blende és a zársebesség fényviszonyoknak, távolságnak megfelelő beállításával és hasonlókkal. Egyszóval, fényképezni tudni kellett. A fényképező tudást önképzéssel és rengeteg gyakorlással lehetett elsajátítani, tökéletesíteni. Juhász Antal a régi (vagyis a digitális világ előtti) értelemben véve is tudott fényképezni. A tanyák világában járva-kelve, tanyaiasan szólva „ nem vót röst ” kísérletezni, fényképezőgépei kallantyúival bíbelődni, beállításairól feljegyzéseket készíteni. Közös tanyai kutatásaink idején ámulattal figyeltem kitartó törekvését a minőségi fényképezés megvalósítására. Az a tanyavilág, ahol Juhász Antal az 1960-as, 1970-es években szinte otthonosan forgolódott, a 2010-es évekre alaposan megváltozott. Sok tanya eltűnt. Más tanyák átalakultak. Városias, divatos házak épültek a régi nádtetős, fehér falú hajlékok helyén. Istállók,
