Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 9. szám - Staar Gyula: A matematikatörténet levelező tagja (Beszélgetés Szabó Péter Gábor szegedi matematikussal)
108 – Vekerdi László matematikatörténeti írásait, melyek on-line változatban jelentek meg, te válogattad, rendezted össze. Hogyan látod, ez az ember, aki nem volt matematikus, mennyiben járult hozzá a matematikatörténethez? – Számomra Vekerdi László abszolút etalonná vált. Zseniális ember volt. Szememben kezdetektől ő jelentette az egyetemi tanárt. K özépiskolás voltam, amikor szombat délelőttönként a tévében megismételték a Gólyavári esték és a Gondolkodás évszázadai sorozatokat. Ott ő több előadást is tartott. G yors, pergő beszédével elképesztő mennyiségű adatot, ismeretet adott a hallgatóságának. Arra gondoltam, ilyen lehet majd egy egyetemi előadás. Akkoriban már hallgattam a rádióban Herczeg János A véges végtelen sorozatában a Vekerdi Lászlóval készített beszélgetéseket. Lenyűgözött Vekerdi László elképesztő tájékozottsága. Később igyekeztem nyomon követni munkáit, olvastam cikkeit, könyveit. Már az egyetemen dolgoztam, amikor elhatároztam, hogy felhívom telefonon. Tudtam, hogy az Akadémia könyvtárában dolgozik, kikerestem a számát. Kicsöngött a telefon. – Beszerzés – szólt bele. Bemutatkoztam, beszélgettünk kicsit, megadta az otthoni lakáscímét. – Mert otthon sokáig tudatosan nem tartott semmiféle telefont. – S akkor elküldtem neki az első írásaimat, elolvasta azokat, reflektált rájuk. Szerettem volna meghívni őt Szegedre. 2002-ben két féléves Bolyai-kurzust tartottam az egyetemen. Egy félév Bolyai Farkas, egy félév Bolyai János. Akkor volt Bolyai János születésének kétszázadik évfordul ója. Több előadás megtartására B olyai-kutatókat hívtam. A záróelőadást Vekerdi Lászlónak szántam. Próbáltam rávenni, jöjjön el az egyetemünkre. Nem sikerült rábeszélnem , másokat ajánlott maga helyett. Személyesen először és utoljára akkor találkoztunk, amikor megjelent a Természet Világa Bolyai-emlékszáma. A szerkesztőségben volt egy kis összejövetel, lapbemutató, ahová a különszám szerzőit is meghívtátok. Hazafelé együtt mentünk hármasban, vele és Herczeg Jánossal. Az úton végig beszélgettünk, nagy élmény volt. Számomra a tudománytörténet- írásban Vekerdi László és Simonyi Károly jelenti a csúcsot. – Látom különös vonzalmadat a könyvekhez. Gyűjtöd, olvasod, szerkeszted és írod is azokat. Mi a forrása ennek a szeretetnek? – A bibliofília l élektana messzire vezető kérdés. Nagy könyvtáram van, bár nem tartom magamat könyvgyűjtőnek. M ár gyer mekkoromban megszerettem a könyveket, szüleimtől és vaskúti keresztanyámtól is gyakran kaptam. Később, egyetemista koromban szintén sok könyvet vettem, mindig is szerettem a szép antik példányokat, a jó antikváriumokat és az izgalmas könyvárveréseket. Sajnos, a családi könyvtárakat az idő szele szinte mindig szétfújja, naiv illúzió azt gondolni, hogy amit valaki összegyűjt, az később is úgy marad. A múlt nyáron jártam Molnár Miklós tanár úrnál, ő már nyugdíjas, nála fizikatörténetet hallgattam, itt a szegedi egyetemen. Leült a kanapéra, én meg álltam a nagyszobája közepé n, körülöttünk könyvek. Akkor azt mondta, válasszak: amelyik könyv megtetszik, azt elvihetem. Mondtam is neki, hogy fordított esetben nekem a szívem szakadna meg! De azért elhoztam egy nagy csomaggal… – A XIX. századi kérdést, „Ment-e a könyvek által a világ elébb?” , eldöntötte már az idő. De milyen jövő vár könyveinkre a XXI. században, ebben az új, elektronikus világban? Az újabb könyvekre, s a régiekre is, melyeket generációkon át őrizgetett az emberiség? – Itt Szegeden azt látom, hogy zárnak be a könyvesboltok, és az emberek inkább már az interneten böngésznek, mint mondjuk személyesen egy antikváriumban. N álam a
