Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 9. szám - Kabdebó Lóránt: „mindenség tükre minden” (Visszatekintés Kiss Anna pályájára újabb versei megjelenése alkalmából)
84 És kétféle mértékrendje is formálódott: az egyik a természet egyensúlyrendje, amellyel az emberelőttről, emberutánról egyformán vall – létezik. „A szél felkap egy utcát, álmodban lerakja, s az emberek élnek tovább. Én egy ilyen utcába hoztalak, a házon-házak legnagyobbikába, ahol legtöbb a csukott ajtó.” Milyen is ez a Kiss Anna szőtte álombéli világ? „A villamos már rég letért a sínről, automatáiból falevél hullik. Őszi hegyek közt kanyarogva láthatod, nekem volt igazam: a pók, amit kidobtál, beszövi a látóhatárt. A szerelem már rég lement a nappal, s az árulás a csillagokkal feljön.” És összegezve mindezt: „Virág az üres égen fejjel lefelé: néha ennyi egy álom.” A másik az ember tudós felfedező ténykedése, amivel számba veszi, értelmezi a körülötte levőket, a közte élőket, a benne történteket. Kiss Anna szavával: „Hisz jól tudod, mit örököltél.” Mindez pedig nem ilyen vegytisztán szétválasztva van jelen ebben a költészetben, hanem szervesen ötvözve, az évek során mindinkább sikeresen egységes látomásrendben összegeződve. Így azután annak is igaza van, aki a népi-közösségi indíttatást hangsúlyozza és a természeti egyensúly mértékként való vállalását érzi e költészet meghatározójának, mint tettem korábban jómagam is (Kortárs, 1974. 11. számában), és amelynek alapján Ratkó József költői törekvése „húgának” látja verses seregszemléjében; és annak is, aki éppen a közössége vesztett személyiség önkereséseként, önmaga megfogalmazási erőfeszítéseként értelmezi ezt a költői világot, mint tette az Írószövetségben tartott, emlékezetemben felködlő bemutatáson Alföldi Jenővel barátian vitatkozva Radnóti Sándor (1975. május 13-ikán). Ezért is igaz az a meglátás is, amely szerint Kiss Anna az ősi, mindnyájunk által ismert, egyszerűbb formákban idézi meg a szinte kozmikus méretűt: szellemi, érzelmi, társadalmi élményeit archaikus képekbe öltözteti, és ezáltal informál minket rólunk, és helytálló az a megfigyelés is, hogy a különböző kultúrszférákból gyűjtött, magáévá élt elemekből építi sajátos, személyesen zárkózott költői világát, és ebben a megszerkesztett világban elemzi a magányosságra kényszerült (vagy kényszerített?) személyiség teherbírását, önépítési lehetőségeit. Bárha ezek a megállapítások csak egy-egy aspektusból értékelik az immár sokkal összetettebb és bonyolultabb költői vállalkozást, egyben mindig egyetértenek: Kiss Anna kiemelkedő tehetségének értékelésében, megszólalási módja időszerűségében. És ehhez az értékeléshez még hozzátehetem a szerintem legfontosabbat: kiindulásán és alkotóelemeinek jellemzésén vitatkozhatunk, de az alkotás célja és eredménye egyértelmű; bárha személyes értesülések, hallomások ezek a versek, de költőjük egyúttal általános érvényű lírai állapotokká változtatja a személyes híradásokat, esztétikai élménnyé alakítva közösségi érvényűvé, a közösség igényére jellemzővé teszi azokat. Kiss Anna indulásában megtalálja a közösségteremtő és -bontó tendenciákat, keresi közben az ember megmaradásának, az önvesztő esélyek elkerülésének módozatait, magatartásformáját. Történeteiben mindennek epizódjeleneteit játszatja le. Emlegetik vele kapcsolatban Gross Arnold játékos mikrovilágát, én mellé tettem Csohány Kálmán balladás-mesés jeleneteit, Szemethy Imre és Banga Ferenc valahai ironikus fintorait. És hát legesleginkább Schéner Mihály csodálatos világát. A látszólag „saját” világába rejtekező Kiss Anna egyszerre csak nem elátkozott falusi királylány ezekben a szövegekben, hanem kiemelkedő példákkal már klasszikusként emlegethető eredményekkel jelenlevő művészi megszólalási forma követője, egyéni hangú továbbfejlesztője. Ünnepeltük valaha ezt a megszólalásformát, kötetenként magam is kritikusként kísértem, értelmeztem, fogadtam magamévá. Gyűjteményében aztán ezeket, a pályája első felében varázsolt történeteket „összekeverte”, egységes egésszé alakította. Mondhatnám: lezárta ezzel. Ez lesz a Gyolcs I . kötete. * * *
