Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 9. szám - Lengyel András: Tömörkény István egyik élclapfigurájáról
73 „két deczi rumot mögiszok hitelbe, oszt’ nem köll az étel egy huszonnégy óráig. Hanem mikor a gyeröknek nincs mit önni otthun, akkor a szivembe ojan hasogatások vannak, hogy még a gyükere is röszket.” Némi szolid társadalomkritika is megfogalmazódik: „Igy nem társadalom a helyzet” , mondja Gátugró, hiszen „nyóczunknak van négy krajczárunk: mög valamennyiönket úgy leapasztotta husba a téli kietlenség, ételtül való eltartózkodás, hogy mindnyájunk kerekátaljába egy hizott malaczot nem érünk”. Amikor pedig a víz közelében feltűnik egy potenciális öngyilkosjelölt, Gátugró így reflektál rá: „Várjon egykét hetet – ha én el tudok lönni a kis családdal együtt a sömmibül, ü is ellöhet – a tavas zszal ha belemény, majd utána mögyünk a ladikon, akkor kivöszöm, a partra kitöszöm.” S amit ehhez hozzátesz, már statisztikai relevanciájú adalék: „Most ősszel huztam ki a harminczhetediket, hát ne tartson sömmitül, jó kézbe lössz.” A reményt az adja: „No de maj kimén mán a jég a vizbül nemsokára […], oszt’ akkor maj fölmehetünk a hajóra, oszt’ föl is hajózunk, mög le is hajózunk” . A monológ zárópasszusa pedig akasztófahumor, bölcsködés: „Fogadjunk Miháj bácsi, fél koponyába, hogy ha annyi pénzöm vóna, mint amen ynyi nincsen, akkó legalábbis félannyival több vóna, mint amennyi van...” A második monológ (1907. ápr. 14.) már tavaszi, a kedély jobb. Miháj bácsi mindjárt az elején kap egy tréfás fricskát: „Hát látom, hogy már megint a tilos vizbe mártogatja kend bele hol a lábát, hol esztet a rossz rudvéghálót. Mondok, meszelőnyél löhetett ez is valamikor.” Gátugró most városi élményeiről referál kicsit (ehhez tudni kell: a szegedi polgárok kb. egyharmada ekkor a tanyavilágban élt, szegedinek számított, de a városba úgy kellett bejárnia, ha valami ügye volt: Tömörkény „rendes” prózája is nem kis részben erre a kontrasztra épült, ez a kontraszt tette fogékonnyá a paraszti élet specialitásaira). De a reáltörténet egy-egy eleme megint láthatóvá válik: „Aki két kis hold dinnyeföldet béreltem tennap az uraságtul, egészen jó kis föld, tudja kend: nem fog kezet a széllel. Ha az isten is úgy akarja, ahogy én, nem fújja ki belülle a dinnyemagot ide a halaknak. Mondok: így legalább, ha én nyáron oda alá járók ereszködőben a hajóval. A kis család majd elél a dinnyén.” Az „urfélék” aranyára utalva mondja, hogy ez az az arany, „amit az én kis családomtul elvött, mert tennap is bevittem a városra az álogházba az Emer lány aran fülön függőjit.” Ezért: „Máma aranyat öttünk Miháj bácsi paszujra váltva. Igaz, hogy birkahussal jobb, de majd élvezzük avval is, mert – tudja kend, Miháj bácsi – én rám sok birka néz, ha az uraság nyája mellett elmék.” (Az urasági birkákra való utalás finom jelzése annak, hogy Gátugró majd eltiedel egy-két birkát…) De tavasz ide, tavasz oda: a lehetőségek egyáltalán nem rózsásak: Miháj bácsi csak a halak aprajához jut hozzá ( „kimönt mán a nagyhal a szervezetbül” ), s a perspektíva sem sok jóval kecsegtet: „Gyék [= menjen] kend ki, Miháj bácsi, az Emerikába. Aszongyák, hogy ott a tarka ló sömmiféle hidon se fizet vámot...” A harmadik monológ nyári (1907. jún. 16.). Kesernyés szöveg ez, mindjárt a felütése is az: „adjon isten jó estét”, mondja Gátugró, de az üdvözlési formulához ezt teszi hozzá: „én olyan szöröncsés embör vagyok, ha én kivánom: úgy se ad” . Mi ennek az oka vagy magyarázata? Talán az időjárás, amely nem kedvez az egyik fontos nyári munkának. „... hallom, hogy kend is bele állt volna a homokhordási viszonyba, azomba nem löhet, mer ez az órijási szélség mindön homokhajót kiver a partra szelet heverni.” „Szóval, láttya kend, az égi hatalom is csináli a munkakizárást, osztán csak jádzik kendötökkel.” De a külső körülmények sem jók, az a bizonyos „szervezett”, amelyre így vagy úgy, mindegyik monológ utal, lojalitást, sőt igazodást várna a parasztembertől, ennek hiánya viszont visszaüt rá: „De ez is csak azér van, mert kend sem adta még a derekát a hatalmi szervözetbe, osztán nincsen mög kendbe a fölső központi szervezeti gyüleködő erő.” „Pedig ebbe bele köll győzönni, akkor nem hiába fizeti kend a szervözeti hatost hetenkint egyször a párkasszába, mint én is e.” Ez a szervezet – politikai párt? – talán a szociáldemokrata párt volt, a „piros nyakravaló” emlegetése mintha erre utalna, de ez a „hatalmi szervözet” , bármi lett légyen is,
