Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 9. szám - Lengyel András: Tömörkény István egyik élclapfigurájáról
71 Gátugró Menyhért figurája, bár már a lap történetének zenitjén túl bukkant föl, ennek a nyelvileg (is) jellemzett „galériának” az egyik, speciális típusaként öltött alakot. Az alföldi – tiszai, sőt szegedi – paraszt élclapi megtestesülése. Minden jel szerint nem a legsikeresebb, legnépszerűbb figura a Borsszem Jankó történetében, hiszen csak szűk három évig élt, s megjelenési gyakorisága sem túl gazdag. De ha valaki, akkor Tömörkény ismerte e típust: életét is, észjárását és viselkedéskultúráját is, s volt humora. Volt érzéke a dolgok fonákjához. Ez elégnek bizonyult a karakterizáláshoz, a figura életre keltéséhez, ugyanakkor a figura megalkotásában a distanciálódás igényének nyelvi s egyéb jelei nem nyomják el Tömörkénynek a parasztemberek iránti eredendő empátiáját. Ha összevetjük Gátugró Menyhért figuráját a zsidó szerzőknek a zsidó Spitzig Itzig figuráját megteremtő – erős – eszközeivel, akkor egyértelműen kitetszik, Tömörkényben a parasztjai iránti empátia volt az elsődleges. 3 Gátugró Menyhért monológjainak nyelve az irodalmi és a köznyelvtől is eltérő, paraszti élőbeszédet imitáló nyelv, fonetikus átírásban. Ö-ző, szegedi nyelv ez: tökéletös, embör, fölhatalmasítottam, szervezetöt, lögyön, tisztösségtelen, fölmöhetünk, mögérjük, télön, öttem, lönni, mögyünk, sömmitül, pénzöm, kivöszöm, kitöszöm stb. Az ö-zés nem erőltetett, nem eltúlzott, csak természetes helyén szerepel, de következetesen jelen van. A szóalakok torzulása, rövidülése, olykor megnyúlása jól megfogható. Például: „ ténnap (= tegnap) odabe (= odabent) vótam (= voltam), szervezetbe (= szervezetben) stb. Van hangcsere: mán (= már), késértse (= kísértse), rövidülés és megnyúlás: akkó (akkor) stb. A fonetikus írásmód nemcsak a köznyelvitől eltérő szóalakoknál érhető tetten, de például a sűrűn ismétlődő személynév, a Mihály írásában is – a szövegekben következetesen: Miháj bácsi . A fonetikusság elve persze nem következetes, olykor sérül: a fináncz , deczi , krajczárunk stb. szavak cz-je éppen hogy az akkoriban még érvényes helyesírási szabály követéséből adódik. (Hogy ez a szerző vagy a lap következetlensége, nem egyértelmű, ez is, az is lehet. Ugyanakkor a fonetikus írásmódot tökéletesen nem is igen lehetett volna érvényesíteni, s az nem is lett volna célszerű, az olvasót túlzottan megterhelte volna. A fonetikusság annyira mindenesetre érvényesült, hogy felhívja az olvasó figyelmét a köznyelvitől való eltérésekre.) Van másféle következetlenség is: olykor ken , olykor kend alak fordul elő például, s van, amikor egy-egy szó kiesik a szerepből, s hétköznapi alakjában találkozunk vele. A legerősebb, legjellegzetesebb nyelvi eltérés mégis a szókapcsolásban (is) tetten érhető észjárás különbsége. Például: „lépje érintkezkezésbe a nagyságos királkormánt”, „a gyufai viszony lögyön ezönttul a kegyedáruság” stb. Ilyenkor a köznyelvitől eltérő kapcsolódás a belső relációkat mozdítja ki helyükről, s kicsi, finom, de érzékelhető változást hoz a leírásban. Ez természetesen nem minden olvasó számára ad evidenciaélményt, van, ki modorosságot, fölösleges cifrát lát benne, de megvan a maga szemléleti aurája. Az észjárás persze nemcsak egyes szókapcsolatokban, hanem olykor ennél terjedelmesebb, mondat- vagy mondatcsoport szinten és érzékelhető. Nekrológjában ezt vette észre Kosztolányi, amikor egyebek közt így írt Tömörkényről: „Tömörkény az Alföld elbeszélője. Itten élt a csöndes, méltóságos, keleti parasztok közt, kiknek nemcsak a gubáját ismerte, de a kacskaringós, színes, más nép előtt érthetetlen észjárását is, mely épp oly eredeti, mint a szűrre hímzett magyar minták .” (Kosztolányi 2005/1917: 176.) Mindez tetszik-e az olvasónak vagy sem, utólag is egyféle nyelvi védjegy. Identifikál és elkülönít. Hasonló szerepe volt a Borsszem Jankó ban a zsidó figurák nyelvi megkülönböztetésének is. Itt is, ott is jellegzetes nyelvi parcialitások érhetők tetten. Ez itt is, ott is a hivatalos zsidóság-, illetve parasztságkép alternatíváját adta. Humorosan, úgy, hogy a különössé-
