Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 9. szám - Lengyel András: Tömörkény István egyik élclapfigurájáról
69 Lengyel András Tömörkény István egyik élclapfigurájáról 1 1907 és 1909 közt, évenként 4, 8 és 5, összesen 17 darab Gátugró Menyhért című rövid írás jelent meg a Borsszem Jankó ban. Ezek a szövegek, mint a címmel egybeolvasandó alcím mondja, Gátugró Menyhért szervezett parti ember darvadozásai . A cím: egy név, amely egy szimbolikus figurát nevez meg, azt az egyénített típust, amelyet a szerző és az akkor már tekintélyes múltú élclap (vö. Buzinkay 1983) be akart mutatni. A figura jellemzését a címben megnevezett személy monológjai végzik el: mindig Gátugró Menyhért beszél, s az ő monológjai rajzolják ki azt a karakterisztikát, amely identifikálja a bemutatandónak ítélt társadalmi típust. Esetünkben egy parasztembert, aki mindig egy bizonyos Miháj bácsi hoz intézi szavait. A szerző, aki Gátugró Menyhértként megszólal ezekben az írásokban, sohasincs megnevezve – az élclap (s olvasói) szempontjából nem a szerző, hanem maga a figura, a típus volt érdekes. (Egy-egy ilyen élclapfigurát, tudjuk, sokszor többen, fölváltva, sőt olykor együtt írtak.) De ki teremtette meg Gátugró Menyhért figuráját? Annyit bocsássunk előre, a szöveg egy-egy nyelvi fordulata árulkodik a szerzőre, voltaképpen elég jól azonosítja is, a nyelvi, stilisztikai érvek mellett azonban szerencsére ez esetben ennél explicitebb bizonyíték is van. A Borsszem Jankó ez időben volt szerkesztője, egykor maga is szegedi újságíró, Molnár Jenő (1880–1933) 1930-ban írt egy kis cikket szerkesztői emlékeiről, s ebben közreadja Tömörkény István egy levelét, valamint – a levél tartalmának kiegészítéseként – szól a Gátugró Menyhért-írások szerzőjéről is. „A Borsszem Jankó régebbi évfolyamai, főleg a századelejiek, teli vannak Tömörkény István ízes, humortól duzzadó írásaival” , írja itt Molnár. „Volt egy állandó alakja: »Gátugró Menyhért szervezett parti ember darvadozásai.« Garay Ákos rajzolt hozzá képet, amelyen két alföldi magyar látható, amint a Tisza vízébe lógatják a lábukat s az egyiknek hosszú horgászó bot van a kezében.” (Molnár 1930: 11.) Az emlékező szerkesztő nem is állja meg, s Gátugró Menyhért „kiszólásaiból” , 1907 tavaszáról idéz is egy passzust. Ennyi fogódzó alapján már nemcsak a szerző személye tekinthető egyértelműnek, de vissza lehetett keresni az írásokat, s összeálló sorozatukat regisztrálni is tudjuk: 1907. márc. 31. 7., 1907. ápr. 14. 10., 1907. jún. 16. 8., 1907. szept. 29. 10., 1908. jan. 5. 13., 1908. febr. 9. 9., 1908. márc. 8. 11., 1908. ápr. 26. 13., 1908. júl. 5. 14–15., 1908. szept. 6. 8., 1908. szept. 20. 8., 1908. nov. 22. 10., 1909. ápr. 4. 11., 1909. máj. 2. 11., 1909. máj. 30. 15., 1909. aug. 8. 10–11., 1909. okt. 17. 13. Összesen, mint már említettük, 17 cikk. Valamennyi címe, alcíme és illusztrációja azonos, s terjedelme is nagyjából azonos. A szövegek, ha végigolvassuk őket, számos kérdést fölvetnek. Az első, ami automatikusan előjön: csakugyan Tömörkény írta ezeket? Ám Molnár Jenő szavahihetőségében nincs okunk kételkedni – s amikor emlékezését publikálta, állítása még könnyen ellenőrizhető volt: élt Tömörkény özvegye, lánya, fia, s olyan közvetlen munkatársa, élete közeli tanúja, mint Móra Ferenc. Ha Molnár konfabulált volna, ők könnyen leleplezhették és cáfolhatták
