Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 9. szám - Megérteni egy léthelyzetet (Csorba Bélával beszélget Virág Zoltán)
38 – Az Új Symposion folyóirat körüli botrányos történéseknek nem pusztán a közvetlen érintettje, elszenvedője voltál, hanem Vékás Jánossal karöltve pontos krónikása is. Egy nagyon fontos kiadvány fűződik a nevetekhez 1993-ból. – Ezt egyébként sokan megpróbálják elhallgatni. Úgy tesznek, mintha A kultúrtanti visszavág meg sem született volna soha. Hadd tegyem hozzá, hogyan készült el. Úgy, hogy a kétharmad része János dokumentációja, egyharmad része pedig az enyém. Tehát nekem is volt sok olyan dokumentumom és anyagom, ami neki nem volt meg, és amikor erről elkezdtünk beszélgetni… Nos, mi nagyon régóta ismerjük egymást, még valahonnan a ’70-es évek elejéről, amikor az Ifjúsági Tribünön voltunk rövid ideig szerkesztők. Ő hosszabb, én rövidebb ideig. Végel Pepi itt ül a közönség soraiban, tudna erről beszélni. Amikor ők megbuktak – az Új Symposion két számának a betiltása körüli időkről van szó –, akkor egy új vezetőség került oda, és akkor ilyen szűz embereket kellett az Ifjúsági Tribün magyar szerkesztőségébe is tenni, akikkel szemben nincs averziója a hatalomnak. (Nevet.) Így kerültünk mi oda akkor, illetve János lehet, hogy picivel előbb, de erre nem emlékszem pontosan. Akkor jöttem össze Vékással, aki tőlem valamivel fiatalabb ember volt, de kitűnt hihetetlen jó szervezőképességével. Így jött ez össze. A Kultúrtanti kiadása a ’90-es években történt, akkor már az események fő sodrása nem ez volt, hanem a VMDK, de óhatatlanul ez is fölmerült, mert akárhogy is nézzük, van ebben kontinuitás. – A szereplők nagyjából ugyanazok. Akikről szó esett korábban is. – Abban a tekintetben is, de más tekintetben is. Végül is kiderült, hogyha mi ketten összerakjuk a motyónkat, akkor abból egy többé-kevésbé majdnem teljes kép kerekedik ki. Így jött létre a Kultúrtanti . Ehhez kaptunk az akkori Illyés-alapítványtól valami kis pénzecskét, és meglehetősen szegényes formában, de ez a könyv megjelent. Annak ellenére, hogy nagy volt körülötte a csend, az utolsó szálig elfogyott. – Vegyük az irányt a költészet felé. Az értékek átértékelését, a hagyományokhoz való viszony újraszituálását emelte ki a kritika első versesköteted, az 1980-as Stratégia apropóján. Következő alkotásod, az 1989-es Rögeszmélet kapcsán a közösségi torzulások fanyarul kiélezett interpretációit, továbbá a szövegek nyelvi eredetiségét, bravúros formakultúráját, műfaji gazdagságát méltányolták többen. Megjegyzendő itt, hogy Utasi Csaba kiváló véleményt tett közzé róla, s ne feledjük Maurits Ferencet, aki mindkét könyvborítót tervezte. Mindezek ellenére gyorsan stílusrombolónak, a köznyelvi ékesszólástól elrugaszkodó, exkrementikus költőnek nyilvánítottak téged Sziveri Jánossal egyetemben. – (Nevet.) Ez az exkrementikus költő attribútum Bella Istvánnak a fölháborodott megjegyzése volt. A JAK-füzetek sorozatban megjelent Ver(s)ziók ban is szerepeltünk néhányan a symposionisták közül. Bella érzékenységét pedig, aki a tradicionálisan felfogott nemzeti költészeti hagyományokhoz vonzódott, ahhoz ragaszkodott, sértette a mi sokkal durvább szókészletünk és stílusunk. Amit le is írt. – Itt helyben is zokszó nélkül átvették. Ez a különösen érdekes. – Például a Bori is átvette. – Pedig talán azt kellett volna észrevenniük, hogy ti aztán tényleg nem lacafacáztok. Vagy a jelzett stílusrétegződés közelében maradva: nem szaroztok. – Valérynek van egy nagyon fontos mondása, hogy az „Igazi ellenségeink hallgatagok”. Nagyon igaza van. Tehát nem azok voltak itt az igazi ellenségeink, akik megszólaltak, hanem azok, akik nem szólaltak meg.
