Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 9. szám - Ferdinandy György: Irma és Mária
23 A családok a kocsikban aludtak, az asszonyok vödörben végezték a dolgukat. Öt órakor életbe lépett a kijárási tilalom, senki sem maradhatott az utcán naplemente után. – Az emberek – mondja Heléna – mindenfélét összebeszéltek. Hogy mennyi sebesült van, és mennyi halott. Nem rémhírek voltak! A kórházakban tucatszám haldokoltak a betegek. – A legrosszabb az volt, hogy a családok nem tudtak egymásról. Hogy ki halt meg, és ki az, aki életben maradt. Heléna kislányáról – mondják – nem volt hírük egy teljes hónapig. Hallgattunk egy sort. – Voltak komikus jelenetek is – meséli fiam. Ha esett az eső, mindenki, csak úgy, ruhástól, beállt az ereszcsatorna alá. – Így éltünk – sóhajtja Heléna. – Amíg csak meg nem küldtétek a repülőjegyet. Azt hittük, javulni fog a helyzet. És semmi sem változott. – Elszaporodtak az öngyilkosságok. Egyre elkeseredettebbek lettek az emberek. A rádió segélyszállítmányokról beszélt, de hozzánk nem jutottak el a kamionok. Azt ígérték, hogy augusztusra víz fog folyni a csapokból. És helyreállítják az áramot. De addig? Szörnyű volt arra gondolni, hogy ez már ezentúl így marad. * Eleinte lázadoztak az emberek. Egymást érték a tüntetések a kormányzó palotája előtt. Aztán belefáradtak ebbe is. Lábra kapott a bűnözés. Fosztogattak világos nappal az utcán. Lövöldöztek a benzinkutaknál, katonaság vette körül a szállodákat és a bankokat. Akkor már ezrével álltak sorban a repülőtéren is. Ha jött egy gép, megrohanták. Félmillió ember hagyta el a Szigetet négy hónap alatt. – Képzeld! – kezdi mesélni menyem. – Azelőtt száz dollárba került átrepülni a kontinensre. Most meg ezret is elkértek a légitársaságok. A gazemberek! Segélyszállítmányokról is egyre kevesebbet beszéltek. Megtanulhattuk, hogy mi itt csak másodosztályú polgárok vagyunk. – Ja, és a tanítás! – folytatja Vince. Az egyetem. Hát, elmúlt négy hónap, és még nem nyitottak ki az iskolák. A gubernátor mindenfélét megígért. Hogy felemelik a tanárok fizetését, és megszüntetik az anyanyelvi oktatást. Csak úgy, mellékesen! Hogy ezentúl angol nyelvű lesz az egyetem. Mindenki mindenfélét ígérgetett. Közben adtak-vettek, privatizálták a cégeket. A nép csak annyit látott, hogy az üzletek bezárnak. Ezrével bocsátották el az embereket. Minden, érted, minden tönkrement. Hallgatunk egy sort. Hogy velük mi lesz, arról eddig nem beszéltek. Mindent elvesztettek néhány nap alatt. Elmondták, percről percre, részletesen. És most? Visszamennek a Szigetre? Vagy itt, nálunk kezdenek új életet? Nem faggatom őket. Elteszem a jegyzeteimet. Heléna hány. Éjjel, jól hallom, zokog. Platerót látja, a négy kutyát. Kápót, az öreget. Egy kis házat, egy apró hegyet. Új életet…?
