Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 9. szám - Zelei Miklós: Tücsökzene
10 Tormay Gál meg elfehéredik és hátradől és bámulja őket és tele szájjal felordít: – Ti meg, basszátok meg, mit képzeltek! D élelő tt Köjál-ellen ő rök vagytok, délután meg lángossütők ugyanott?! Amíg én vezetem a Hatvanezer versrovatát, addig itt nem fog versetek megjelenni. Vastagh és Pancsovai rémültem kifarol. Simulékony közeghez szoktak , amelyben velük így senki nem beszél. – Az biztos – néz utánuk Tormay, és az ott felejtett dossziékat a papírkosárba archiválja. Ott gyűlik az intelligens szemét. Már éppen visszasüllyedne féltve őrzött depressziójába, amikor H ízó D áci , a kisfőnök, dühödten rántja föl a versrovat ajtaját: – Bazmeg Gál, hogy te milyen hülye vagy! Hát bekúrsz tőlük egy-egy szonettet a versoldalra, és aztán a fejünk se fáj. Hát nem az a legjobb, ha a cenzor írja az újságot? A cenzúrahivatal csak jót jelent. Onnan jön az engedély. Félcseresznyés jön, a költő, a KISZ Központi Bizottságának tagja. Beül Tormayhoz és sír: – Bazmeg – mondja szipogva. – Bazmeg. – Hát bazmeg – néz az ajtóra Tormay. – Mi van? – KB-ülésen voltam bazmeg, az van. – Adjak zsepit? – kérdezi Tormay. – Van. Félcseresznyés kotorászik a zsebében. Tormay nézi a Dunát ábrázoló fotót a falon . A Dunát az ablakban. – Mégsincs – mondja Félcseresznyés. – Már elhasználtam. – Nesze. Félcseresznyés megtörli az orrát: – A költészet hatalmáról beszéltem a Központi Bizottság ülésén. Hogy felszólaljak én is. Elmondtam, hogy hazánk lírai nagyhatalom. A versek a nagykövetei. Milyen jó! És amikor a szünetben mentem ki pisálni, Márti elvtárs, az első titkár elkapott, a pajeszomnál fogva lábujjhegyre emelt és üvöltött velem, hogy miféle hatalmad van neked, bazmeg! Miféle hatalmad? Mi? Mindenhez közöd van? Semmihez nincs közöd, te kis hülye! És a falhoz csapott . – Kétszer akkora, mint te – mondja Tormay. Félcseresznyés egy darabig hallgat. – Már megszáradt a nadrágom – mondja. – Annyira sok nem is ment – a használt zsebkendőt a papírkosárba dobja. A takarítóbrigádok hajnalban érkeznek a szerkesztőségekbe. A rossz emlékek mérges medúzák , lebegnek a levegőben, behúzódnak a polcok zugaiba, megülnek az íróasztalokon. A takarítók nem tudják, miért van rossz kedvük, mire végeznek. Lepókhálóznak, porszívóznak, kiöntik a rengeteg csikket a hamutartókból, elmossák, megtörlik őket. Szétválogatják és különteszik az üres üvegeket. A papírkosarakat papírzsákokba öntik, és elhelyezik őket egy tapétaajtó mögé a titkárságon, vagy egy rosszul világított gardróbszobába a folyosón hátul. Hétvégén, a nagyobb szerkesztőségekből hetente kétszer, a hét közepén is, hajnalban viszik el a papírzsákokat a Belügybe, ahol a szakemberek az összegyűrt
