Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - „A kutatói érdeklődésemet végig meghatározta, hogy vidéken születtem” (Ö. Kovács Józseffel Rigó Róbert beszélget)
225 használom én is tudatosan azt a kifejezést, hogy leplezett kommunista diktatúra, amivel gyakorlatilag 1945 novemberéig, amíg a választások nem történtek meg, a legfontosabb hatalmi pilléreket kiépítették. Most nem akarom ezeket ismételni, a kulcspozíciók elfoglalásától a földreformként beállított földelkobzásig és földosztásig, ami az egyik legfontosabb tett volt az egész rendszer megváltoztatása szempontjából. Erről is szólnak ennek a közel 800 oldalra dagadt munkának a tanulmányai. Tehát aki ebben kételkedik, az próbáljon meg mást ezzel kapcsolatban letenni az asztalra. – Hogy látod a helytörténet-, a vidéktörténet- vagy a lokális történetírás helyzetét manapság? Most már úgy is kérdezlek, mint a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettesét, aki a megyei levéltári hálózatért felel, azt felügyeli. A helytörténetkutatás fő motorjai régóta a levéltárak és az ott dolgozó kutatók. Úgy is kérdezlek, mint egyetemi tanárt, és mint a Vidéktörténeti Témacsoport korábbi vezetőjét, hol tartunk ma Magyarországon, elindult egyfajta, modern értelemben vett lokális történetírás? – Más, többnyire elszigetelt munkásság mellett a Vidéktörténeti Témacsoport szerintem az egyik pillér lehet. De ez csak akkor intézményesül, ha a témakörrel megfelelő szinten, az egyetemeken foglalkoznának. Tehát ha megint bekerül az egyetemi képzésbe. Ha így közelítjük meg az általad megfogalmazott kérdést, hogy mikor válik ez úgymond tudománnyá, ahogy a 19. század elején a történetkutatás is tudománnyá lett, amikor elkezdték tanítani Berlinben az 1810-es években, tehát kialakultak az intézményes formái. Most a lokális történetnek nincsenek meg az egyetemi oktatásban – ezt mint oktató is látom – az intézményes alapjai. Ehhez valóban egyfajta szemléletváltozásra van szükség az egyetemeken is, hogy bekerüljön a megfelelő helyre. Abszolút ott lenne a helye. A hagyományos és modern módszerek megismerésére és a konkrét terekben való vizsgálatra szükség van, egy diák számára eleve csak ez lehet egy életszerű kihívás. Tehát továbbra is hatalmas tévedésben vagyunk, vagy vannak sokan. Szerintem mi valójában nem az adott ország történetével foglalkozunk, hanem az abban az országban élt, az adott korban élt emberek történeteivel, amelyek mindig egy konkrét térhez, egy konkrét helyhez és időponthoz kötődnek, és főleg egy diák, leginkább ezt tudja értelmes módon átlátni. Praktikus okokból is úgy látom, hogy azokkal a diákokkal, akikhez van közöm, egy idő után értjük egymást, és a kutatásaikban egy általános jelenséget nézünk meg konkrét helyi forráscsoporton keresztül, és abból esetleg ugyanúgy meg lehet fogalmazni általános következtetéseket. Módszertanilag ennek vagyok a híve. Ha mi ezt normálisan föl szeretnénk építeni, ahhoz több intézménynek, erőnek az összefogására lenne szükség, hogy beemeljük a hivatalos tanrendbe. Már nem úgy, mint helytörténet, mert az a meggyőződésem, hogy azt inkább lesöpörnék. Ennek az is az oka, hogy az 1945- től kezdődő kommunista nyelvhasználat politikai ideológiává degradálta a helytörténetet is, mondván, hogy nem kell helytörténet, illetve az zavaró tényezőnek számított, mert ott van a ,,tudományos szocializmus”. A 70-es évektől kezdett éledezni újra az igényesebb helytörténet, de volt egy nagy törés, és szerintem ez máig jelen van.
