Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - „Hálás vagyok a sorsnak, hogy történészként levéltárban kezdhettem a pályámat” (Tóth Ágnes történésszel, az MNL Bács-Kiskun Megyei Levéltárának egykori igazgatójával beszélget Sági Norberta)
205 merkedtünk Ö. Kovács Józseffel, aki ekkor a levéltárban dolgozott, s aki előtte engem nem ismert, csak hallott rólam. Őt épp akkor másodlagosan behívták katonának, arra is emlékszem, hogy katonamundérban jött. Beszéltem neki arról, hogy szeretnék majd kutatni, és elsősorban a legújabb kori történelem, az 1945 utáni Magyarország története, s a nemzetiségek helyzete, a velük kapcsolatos államhatalmi törekvések érdekelnének. Biztos voltam abban, hogy olyan témával szeretnék foglalkozni, amelyben az ember, az egyéni sorsok is tapinthatók, megragadhatók. Néhány hónap múlva kiderült, hogy Kisfaludy Katalinnak, aki a levéltár legújabb kori részlegén dolgozott, lehetősége nyílt a Pest Megyei Levéltár Nagykőrösi Fióklevéltárába átmenni, és így én rögtön a levéltár Klapka utcai legújabb kori részlegére kerülhettem. – Egyenes út vezetett tehát a levéltárba. – Hát, akkor még azt sem tudtam, hogy mi fán terem a levéltár. De hálás vagyok a sorsnak, hogy történészként levéltárban kezdhettem a pályámat. A levéltáros szakmának sok olyan része van, amiről akkor keveset tudtam, mindent a gyakorlatban kellett megtanulnom. Emlékszem, hogy a legelső fond, amit rendeztem, Kecskemét város polgármesteri hivatalának 1945 utáni anyaga volt. Mind a levéltáros kollégáktól, mind a levéltári kezelő kollégáktól nagyon sokat tanultam. Kutatás szempontjából nagyon jó volt, hogy az ember szabadon jött-ment a raktárban, a különböző témák automatikusan kibontakoztak az ember előtt, hiszen abba a dobozba nézett bele, amelyikbe szeretett volna. Dokumentumismeretben nagyon sokat nyújtott, hiszen egészen más bármelyik témához úgy hozzákezdeni, hogy az ember először megismerkedik az adott fond struktúrájával. Tárgyszavak, mutatókönyvek alapján nem lehet elkezdeni kutatni. Minden fiatalnak, a doktoranduszoknak is azt szoktam javasolni, hogy néhány dobozt a kutatás megkezdésekor szálazzanak át, vegyék kézbe a dokumentumokat, és ha éppen nem is szükséges az ő témájukhoz, de ismerkedjenek az iratokat létrehozó szervezet működésével, a tárgyszavak keletkezésével. Ez az időbefektetés a későbbiekben sokszorosan megtérül. – Ön hogyan választott kutatási témát? – Ez is érdekesen alakult. Csak néhány napja, vagy talán egy hete dolgoztam a levéltárban, még nagyon elveszett voltam, amikor felbukkant Kőhegyi Mihály, a bajai múzeum akkori igazgatója. Aki ismerte Kőhegyi Mihályt, tudja, hogy bizonyos értelemben polihisztor volt, szakmáját tekintve régész, de nagyon sok tudományterületre ki-kirándult, például numizmatikai, irodalomtörténeti témákba, ahol rendszerint szerzőtársakat vett maga mellé. Amikor megismerkedtünk, elmesélte, hogy ő egy katymári sváb családban született, és neki már úgysem lesz ideje, energiája a németek katymári kitelepítését kutatni, de milyen jó lenne, ha nekem lenne hozzá kedvem. Ezt követően elkezdtem utánajárni, hogy a levéltárban milyen anyagok vannak a témához. Tulajdonképpen így indult. 1 1 Tóth Ágnes–Kőhegyi Mihály: Telepítések Katymár községben 1945–1948. = Forrás. 21. 1989. 9. 88–92.
